Ferenc pápa: Nem mondok le, majd Isten szólít magához

Forrás: MTI/EPA/ANSA/Vatikáni Média)

A pápa nem szeretné, hogy a Szent Péter-bazilikában temessék el. Ferenc pápa egy interjúban arról beszélt, hogy egészségügyi problémái ellenére sohasem gondolt lemondásra, Isten akaratára bízza távozását. Az N+ mexikói televíziónak adott interjúban, amelyet az olasz sajtó szerda reggel közölt, az egyházfő azt is elárulta, hogy nem a Szent Péter-bazilikában … Olvass tovább

Haszontalan tárgyak helyett inkább figyelmet, együtt töltött időt, nagylelkűséget, reményt ajándékozzunk!

rózsafűzér-templom-ima

Értékes kapcsolaterősítő programok, lelkigyakorlatos lehetőségek, tanfolyamok, kiadványok is szerepelhetnek az „ajándéklistán”. Ajándékozni nem mindig könnyű. Mindannyian küzdöttünk már adventkor azzal a tanácstalansággal, mivel is ajándékozhatnánk meg karácsonykor szeretteinket. Eltárgyiasodtak az ünnepeink, holott az olyan igazán fontos értékeket kellene előtérbe helyeznünk, mint a hitünk, az összetartozás, a kapcsolataink minősége, a család … Olvass tovább

A Szentatya szerint „jó adventi program” találkozni Jézussal

Ferenc pápa videóüzenet

Noha már gyógyulófélben van, de a hangja még mindig gyenge, ezért advent első vasárnapján Ferenc pápa ismét a Szent Márta Házból mondta el az Úrangyala imát és adta áldását. Elmélkedésében a pápa arra buzdított, hogy őrszemhez hasonlóan mi se engedjünk a fáradság kísértésének, hanem ébren, imával és szeretettel virrasztva várjuk … Olvass tovább

Ferenc pápa: „Istennek hála, még élek”

A Szentatya egészségügyi állapota javulni látszik, láza is lement. A Magyar Nemzet római tudósítója szerint az egyházfőnek súlyos hörgőgyulladása volt, melyet intravénás antibiotikum-kúrával kezeltek. A vatikáni orvosok azért nem javasolták az argentin egyházfőnek a dubaji klímacsúcsra történő elutazást, mert az ottani nagy meleg, a magas páratartalom, valamint a légkondicionált helységek … Olvass tovább

Az európai sokszínűséget a kereszténységen belül kell érteni

Novák-Katalin-Tavadrosz-kopt-pápa

A béke fontosságát hangsúlyozta Novák Katalin köztársasági elnök kedden Kairóban II. Tavadrosz kopt pápának. Az államfő Ferenc pápa mellett a kopt pápát is arra kéri, hogy tegyenek meg mindent a mielőbbi béke érdekében. Novák Katalin hozzátette: Ferenc pápával szombaton Dubajban folytat megbeszélést, miután felszólal az ENSZ Éghajlatváltozási Konferenciáján (COP28). A … Olvass tovább

Kiakadtak az olasz rabbik az Izraelt népirtással vádoló Ferenc pápára

Ferenc pápa

Olasz rabbik bírálták Ferenc pápát, és pontosítást követelnek megjegyzései miatt, amelyek a Hamászt és Izraelt egyaránt „terrorizmussal” vádolták. Ferenc szerdán tette a megjegyzéseket, miután külön-külön találkozott a Hamász által fogva tartott izraeli túszok rokonaival és Gázában élő palesztinok családjaival. Később aznap a Szent Péter téren tartott általános audienciáján beszélt a … Olvass tovább

Már csak ez hiányzott: transznemű nőkkel ebédelt Ferenc pápa a Vatikánban

Ferenc pápa transznemű

Egy kolumbiai transznemű nő szerint a szentatya megnyitotta előttük az egyház ajtaját. Ferenc pápa nemrégiben tett gesztusa, hogy a transznemű katolikusokat üdvözölte, nagy visszhangot keltett a Rómától délre fekvő, tengerparti városban a transznemű nők körében. A helyi plébánosnak köszönhetően ennek a közösségnek a tagjai ma már havonta ellátogatnak a pápa … Olvass tovább

A Szentatya élvezte, hogy közöttünk, magyarok között volt, hogy kíváncsiak voltunk rá

Pápalátogatás-pozsonyi-kiállítás

A magyarországi pápalátogatás pillanatait eleveníti fel egy minap nyílt pozsonyi tárlat, ahol a résztvevők a katolikus egyház vezetőjével kapcsolatos „kulisszatitkokról” is értesülhettek. Több mint fél év telt el Ferenc pápa magyarországi apostoli látogatása óta, de az átélt élmények sokakban elevenen élnek. November 14-én nyitották meg a pozsonyi magyar nagykövetségen, a … Olvass tovább