Ferenc pápa: már zajlik a harmadik világháború

Ferenc pápa háború

A minél előbbi tűzszünet elérésén dolgozik a vatikáni diplomácia, amely kész közvetíteni a felek között Ferenc pápa nyilatkozata szerint, aki harmadik világháborúnak nevezte az ukrajnai konfliktust a La Stampa című olasz napilapban megjelent interjúban pénteken. Ferenc pápa kijelentette, abszurd harmadik világháború zajlik, mely mögött a hatalomvágy és a fegyverkereskedelem húzódik. … Olvass tovább

Bruck Edith: az emberség mindannyiunkban ott lakozik

Forrás: Magyar Kurír

Bruck Edith, magyar származású írónő is részt vett október 25-én este a Sant’Egidio közösség Kiáltás a békéért című háromnapos békekonferenciájának záróestjén a Colosseumban, ahol a Szentatya ökumenikus imaestet vezetett a békéért.- hozta a vasarnap.hu A pápa öleléssel köszöntötte Bruck Edithet érkezésekor, aki ezt követően az első sorban foglalt helyet buddhista … Olvass tovább

Ferenc pápa: tárgyaljon a Vatikánban Putyin és Zelenszkij

Ferenc pápa - Ukrajna

Ferenc pápa kész közvetíteni az ukrajnai konfliktus rendezésében, és felajánlotta, hogy a Vatikán lehetne a házigazdája Volodimir Zelenszkij ukrán és Vlagyimir Putyin orosz államfő tárgyalásának – közölte kedden a TASZSZ orosz állami hírügynökségnek nyilatkozva Leonyid Szevasztyjanov, az óhitű ortodox keresztények nemzetközi szövetségének elnöke, aki a katolikus egyházfővel folytatott beszélgetésére hivatkozott. … Olvass tovább

Ferenc pápa: Ahol túl sok az én, ott kevés az Isten!

Forrás: Vatikán News

Október 23-án délben a Szentatya mintegy harmincötezer hívő jelenlétében imádkozta el az Úrangyalát az Apostoli Palota ablakából. Az evangéliumról szóló elmélkedése után emlékeztetett a missziók világnapjára, jelentkezett a lisszaboni ifjúsági találkozóra, megemlékezett az új boldogokról, valamint a különböző csapásoktól szenvedő népekről. Azt kérte egy példabeszéddel illusztrálva, hogy vizsgáljuk meg, hogy … Olvass tovább

Ferenc pápa fogadta Szilágyi Áront és jó tanáccsal látta el

Forrás: Nemzeti Sport

Az a hivatásom, hogy a legtöbbet hozzam ki tehetségemből és hazámnak dicsőséget szerezzek. Szükségszerű dolog a tehetségek támogatásával foglalkozni. Szilágyi Áron a Nemzeti Tehetség Központ szervezésében látogatott el a Rómába és a Vatikánba, ahol őt is fogadta Ferenc pápa. Az Egy mindenkiért című dokumentumfilm levetítésével, melynek Szilágyi Áron a főszereplője … Olvass tovább

Azonnali tűzszünetet követel Ferenc pápa

FERENC pápa

Tűzszünetet sürgetett vasárnapi beszédében Ferenc pápa, az egyházfő ugyanakkor elismerte Ukrajna jogát ahhoz, hogy megvédje magát az orosz agressziótól.  Az NRP portál jelentése szerint, Ferenc pápa vasárnap Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz fordult,  hogy „állítsák meg az erőszak és a halál spirálját” Ukrajnában, és elítélte a katasztrofális nukleáris háború emberiségre gyakorolt ​​„abszurd” kockázatát … Olvass tovább

Ferenc pápa: a béke gazdaságára van szükség

Forrás: Vatican News

Ferenc pápa azt kérte a fiataloktól az olaszországi Assisiben, hogy mentsék meg a bolygót. A pápa a történelmi városban – névadó szentjének szülőföldjén – tett rövid látogatásán a világ száz országából odaérkező ezer fiatal, köztük közgazdászok előtt beszélt szombaton. Az egyházfő a találkozó résztvevőivel együtt aláírta „a béke gazdaságának” megteremtéséről … Olvass tovább

Ferenc pápa: Imádkoznunk kell Máriához, hogy óvjon meg minket az atomháborútól

Fotó: Christopher Furlong / Getty Images

A Pápai Tudományos Akadémia plenáris ülésén Ferenc pápa felidézte Szent II. János Pál pápa imáját, amellyel hálát adott Szűz Máriának, hogy a világ nem ismerte meg az atomháborút. Most is a Szűzanyához fohászkodunk, hogy őrizzen meg minket ettől a szörnyűségtől, amikor a harmadik világháború zajlik – mondta a Szentatya. A plenáris … Olvass tovább

Lóránt Károly: A pápa és a háború

FERENC pápa

Ferenc pápa ártatlan áldozatként említette Darja Duginát, az ismert orosz geopolitikus, Alekszandr Dugin egy pokolgéppel nemrég megölt lányát. Még korábban pedig a ­NATO-t is felelőssé tette az orosz–ukrán háború kitöréséért, mondván, „azzal, hogy Putyin ajtaja előtt ugatott, a háborút a NATO okozhatta”. A béke lehetőségét kereső, az orosz és az … Olvass tovább

Jövő tavasszal ismét hazánkba látogathat Ferenc pápa

Mintegy negyven perces, spanyol nyelven zajló magánaudiencián járt Novák Katalin köztársasági elnök Ferenc pápánál csütörtökön a Vatikánban. Az államfő a Hír TV kérdésére elmondta: a látogatásnak három fontos témája volt. Az első a Szentatya magyarországi látogatása volt, Novák Katalin pedig egy hivatalos meghívólevelet is átadott neki. Elmondása szerint Ferenc pápa … Olvass tovább