Éles kormánykritikát is kiolvashattak a jelenlévők a sorok között Pokorni Zoltán beszédéből, amikor polgármesterként emléktáblát avatott Sólyom László köztársasági elnök tiszteletére. A XII. kerület október 1-jén leköszönő vezetője azt mondta, hogy 1990 és kétezertizenvalahány között sokkal szabadabban éltünk, ma viszont hasonló államközpontúság jellemző, mint Horthy és Kádár alatt. A polgári demokrácia nem tudott gyökeret verni, és a szabadelvű kísérlet a Fidesz kormányzása alatt siklott ki.
Semmi sem fenyegeti a Fidesz elsőségét a pártversenyben
Magyar Péter a baloldali törpepártok rovására erősödik. A Real-PR 93. friss, hétfőn közölt közvélemény-kutatása alapján a Fidesz-KDNP (44 százalék) biztosan őrzi az első helyét a pártok közötti versenyben, a Tisza Párt baloldali törpepártok kárára történő növekedése pedig elérhette a maximumát; négypárti országgyűlés alakulna egy most vasárnapi válaszSemmi sem fenyegeti a … Olvass tovább