A Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, egy etióp marxista-kommunista által vezetett WHO – az ENSZ egészségügyi szervezete – arra készül, hogy a jövő évi közgyűlésükön egy olyan megállapodást fogadtassanak el a 194 tagállammal – tehát az egész világgal –, amely átfogó és teljes uralmat ad a WHO-nak a járvány- és pandémiaügyekben a nemzetállamok felett.
Fricz Tamás
Fricz Tamás: Orbáni lecke a Nyugatnak
Orbán Viktor miniszterelnök tusványosi beszéde mint mindig, most is átfogó képet rajzolt a világról, Európáról és Magyarországról. Ezt szinte már jó értelemben megszoktuk tőle, ám abszolút ne vegyük természetesnek, hogy olyan miniszterelnökünk van, aki évente akár kétszer-háromszor is képes arra, hogy nem pusztán politikai, hanem politológiai, társadalomtudományi igényességű beszédet és egyben elemzést tartson egy órában.
Fricz Tamás: A BlackRock érdeke a háború folytatásában
A BlackRock a világ legnagyobb vagyonkezelője. Ernst Wolff német alternatív közgazdász szerint tízbillió dollárt kezel. Ez nem kevés pénz, utána jön a Vanguard, a harmadik legnagyobb a State Street. A BlackRock és a Vanguard közös erejét talán az bizonyítja, hogy együttes vagyonuk (forrás továbbra is Ernst Wolff) minden állam vagyonánál nagyobb, kivéve Kínát és az Egyesült Államokat.
Fricz Tamás: A Soros család folytatja a háborút
A FELSZÍN ALATT – A SPEKULÁNS SOKAT KÖSZÖNHET HÁLÓZATA SZÁMTALAN BENNFENTES INFORMÁCIÓJÁNAK Soros György nemrég átadta fiának, Alexandernek az alapítványai feletti irányítást. Ez jó alkalom arra, hogy megvizsgáljuk egy kicsit az apa pályafutásának hátterét, illetve annak egy-egy fontosabb részletét. Egy aktualitással kezdem: azzal, hogy Soros papa – még a hatalomátadás … Olvass tovább
Fricz Tamás: A szabadságjogok újabb csorbítása, jön a digitális vakcinaútlevél
Szeretnék beszámolni arról, hogy miben is egyezett meg nemrég, egészen pontosan június 5-én az ENSZ Egészségügyi Világszervezete, a WHO, illetve az unió önmagát teljesen törvénytelenül kormánynak tekintő szervezete, az Európai Bizottság. A botrányos történet előzményeiről már beszámoltam A WHO az államok szuverenitását veszélyezteti című bejegyzésemben május 25-én. Ebben megírtam, hogy … Olvass tovább
Fricz Tamás: Brüsszel háborús színtereiről
Az unió elitje, a brüsszeli bürokrácia, az Európai Bizottság, az Európai Parlament, s fontos és kevésbé fontos tagállamok balliberális, globalista politikusai mindent megtesznek azért, hogy az eddig az EU-t pártoló hazai közvélemény fordulatot hajtson végre – az uniópártiság kárára. Mi történik ugyanis hazánkkal szemben az unió berkeiben?
Fricz Tamás: Az USA egyáltalán nem felelős a háborúért, ugye?
Mindig az az egyetlen a felelős egy háborúért, aki kirobbantotta, nem igaz?
Fricz Tamás: Ő csak egy „gyüttment” a Nyugaton, nem méltó arra, hogy sztárolják
Ő egy „gyüttment” a Nyugaton. Egy „szerencsétlen” szerb. „Nem illik bele a képbe. Különc. Betolakodó. Vonalhiba.”
Fricz Tamás: Nem háttér-, hanem előtérhatalom
Még ma is vannak sokan a nemzeti, konzervatív oldalon is, akik azt gondolják, hogy a „háttérhatalom” kifejezéstől óvakodni kell, mert az csak egy összeesküvés-elmélet, semmi más – ahogyan a liberális fősodratú világtábor mondja nap mint nap. Ódzkodnak annak ellenére, hogy több globalista szervezet léte, intenzív működése magáért beszél, sőt nemrég … Olvass tovább
Ahol a jog megszűnik, ott marad a hatalom és az erőszak
Egy nemzetközi szervezetben, ha a korábban felállított jogrendet folyamatosan megszegik, méghozzá maguk a vezető intézmények és személyek, már nyilvánvalóan a válság világos jelei mutatkoznak meg. Nos, éppen ez történik az Európai Unióban. S mindez éppen velünk, Magyarországgal, illetve Lengyelországgal kapcsolatos eljárásokban merül fel (igaz, ők most nagyon nagy jópontokat szereztek … Olvass tovább