Az unió a háború kapcsán – is – csődöt mondott…

fotó: Illyés Tibor/MTI)

Először tisztázzuk: ez a háború az Egyesült Államok demokrata körei és a mögöttük álló globális elit által kiprovokált háború, mely semmi más célt nem szolgál, mint hogy Oroszországot gazdaságilag és lehetőleg katonailag és politikailag is szétzúzzák. Ez egy félproxy háború, amennyiben az egyik oldalon ténylegesen a háborút kezdeményező fél áll, … Olvass tovább

Fricz Tamás: A globális elit a háborúban érdekelt

Fricz Tamás

A politológus úgy gondolja, maradni kell az Európai Unióban, de annak működését gyökeresen meg kell változtatni. Másfél évvel korábban arról írtam, hogy a huxiton lehet gondolkodni, ma azt gondolom, minden erővel benn kell maradni az Európai Unióban, mert a tagság pozíciót, fontosságot, nemzetközi tekintélyt ad, hiszen egy szövetség részei vagyunk  … Olvass tovább

Fricz Tamás: Európa közvetetten már háborúban áll

Orbán Viktor évértékelő beszédének számos fontos részéből csak egyet emelnék ki, ami azonban rámutat a jelenlegi veszélyhelyzet talán legsúlyosabb pontjára. Ez pedig az a kijelentése, hogy Európa valójában már közvetetten háborúban áll Oroszországgal. A miniszterelnöknek teljesen igaza van. Sőt ez olyannyira így van, hogy talán meglepő, amit mondok, de meggyőződésem … Olvass tovább

Fricz Tamás: Az unió csődöt mondott, radikálisan át kell alakítani!

europai unio brexit

„Mi nem akarunk háborút, a béke és a tárgyalások hívei vagyunk, gyakorlatilag egyedül. Ezért éktelen bosszút forralnak ellenünk mind az unióban, mind a NATO-ban. Mert ők háborúzni akarnak, most már nyíltan és leplezetlenül, mert Oroszországot le kell győzni bármi áron. Mi következik mindebből? Az, hogy egyedül maradtunk az álláspontunkkal, mint … Olvass tovább

Fricz Tamás: Az eltűnt ellenzék nyomában

Itt az ideje annak, hogy mi, nemzetiek és konzervatívok feltegyük az alapkérdést: jó-e az, hogy nincs ellenzéke az Orbán-kormánynak? Mert az, hogy az ellenzéki pártokat a 2022-es brutális választási vereségük után nem lehet túlságosan komolyan venni, kétségtelen. Látha­tóan nem tudták feldolgozni a vereségüket (immár a negyediket egymás után, ráadásul megalázót), … Olvass tovább

Fricz Tamás: Miért volt fontos Szijjártó Péter jelenléte Davosban?

szijjártó davos

Sokakat talán meglepett még a nemzeti-konzervatív oldalon is, hogy Szijjártó Péter jelen volt és részt is vett egy panelbeszélgetésen a Klaus Schwab által vezetett Világgazdasági Fórum (World Economic Forum, WEF) éves összejövetelén. Holott jól tette, hogy odament, beszélt és tárgyalt. Nem kétséges persze, hogy a „davosi elit” elképzelései a szép … Olvass tovább

Fricz Tamás: Orbán olyan, mint Djokovics? Igen!

Fricz Tamás

Fricz Tamás politológus a civilek.info számára készített véleménycikke: Talán emlékeznek rá az olvasóim, hogy jómagam írtam már Novak Djokovicsról, a kiváló szerb teniszezőről, és nagy mértékben kritizáltam azt a jelenséget, hogy ha a nyugati világ bármelyik tornáján lépett fel, a közönség döntő része szinte „csípőből” ellene szurkolt, különösen Párizsban és … Olvass tovább

Dávid és a Fritz Tamás

Csizmadia László

Mióta Dávid Ferenc a hivatalosan nem létező árnyékkormány neki ajándékba adott árnyékszékét elfoglalta, komolyan veszi színpadi szerepét. A DK-s Cárevics inspirálja az életében hosszan kalitkában tartott VOSZ főtitkárt, aki szerepében, csak azt csacsoghatta el, amit elnöke Demján Sándor engedélyezett. A helyzet nem változott, a kalitka maradt, viszont a mostani főnök … Olvass tovább

Fricz Tamás: Az EU ebben formájában csődbe jutott és szétrohadt

Fricz Tamás

Mi vár ránk idén a bel- és a külpolitikában? Lesz Erasmus? Elkerülheti hazánk a recessziót? Vajon mire lesz elég EU-s szinten az Oroszország elleni szankciókról szóló nemzeti konzultáció eredménye? Az M5-ön futó Kommentár Klub legutóbbi adásához kapcsolódóan Fricz Tamás politológust, a Civil Összefogás Fórum szóvivőjét kérdezte a Mandiner. A 2023-as … Olvass tovább