Ha nem változik meg, ezt az Európai Uniót meg kell szüntetni. Ismétlem, hangsúllyal: ezt az uniót kell megszüntetni, ha június 9-e után sem változik semmit vagy még tovább romlik.
globális elit
Fricz Tamás: Vigyázó szemünket 2030-ra vessük!
Sokkal többet és főleg nyíltabban kell beszélnünk a globálisan fenyegető ügyekről.
Kondor Katalin: A világ urainak a demokrácia azzal egyenlő, hogy két farkas és egy bárány eldönti, mi lesz vacsorára
Az amerikai külpolitika eltorzulása és durvulása már jó ideje tökéletesen tükrözi az amerikai társadalom tévelygését, filozófiájának és kultúrájának azt az állapotát, amelyet a megosztottság, az abnormalitás és a józan ész teljes hiánya jellemez. Bizony, Amerika mostanság rengetegszer üzen, vagy inkább üzenget nekünk, mégpedig helytartója által, akit Pressmannek hívnak, s ez … Olvass tovább
Fricz Tamás: Gőzerővel a világkormányzás felé
A felszín alatt az ENSZ és szervezetei hatalmának totális kiterjesztését készíti elő az Agenda 2030.
Fricz Tamás: Kövér László szerint a halál kultúrája ellen kell fellépnünk – és igaza van!
Első hallásra nyilván durvának hangzott az, amit Kövér László házelnök mondott a XVI. Szentkirályi Szövetségi Találkozón augusztus 13-án. Sok más mellett arról beszélt, hogy – idézem – A szellemi csatát „a nyugati világot elpusztítani akaró, Szent II. János Pál pápa megfogalmazása szerint a halál kultúrájának nevezett erő ellen kell megvívnunk”. Nekik pedig, a halál kultúra erőinek „nemcsak az anyagi javaink kellenek, hanem a lelkünk is” – ezért akarják elidegeníteni az embert önmagától, családjától, hitbéli és nemzeti közösségétől.
Fricz Tamás: Európa védelmében, Brüsszel ellen
Jó lenne, ha szakítanánk végre az uniót, vagyis tágabban értelmezve a hetven éve létező európai államok közötti szövetséget körbelengő szépséges legendákkal, és a tényeket vennénk alapul.
Svédország mára kaszinógazdasággá vált és az USA osztja a lapokat
Nem a választott svéd politikusok gyakorolják a végső hatalmat Svédországban, hanem a Wallenberg család és az amerikai döntéshozók. Ezt állítja Christer Gardell, a 10 milliárd eurót kezelő Cevian befektetési alap vezérigazgatója az Affärsvärlden svéd magazinnak adott leleplező interjújában.
Fricz Tamás: Nem háttér-, hanem előtérhatalom
Még ma is vannak sokan a nemzeti, konzervatív oldalon is, akik azt gondolják, hogy a „háttérhatalom” kifejezéstől óvakodni kell, mert az csak egy összeesküvés-elmélet, semmi más – ahogyan a liberális fősodratú világtábor mondja nap mint nap. Ódzkodnak annak ellenére, hogy több globalista szervezet léte, intenzív működése magáért beszél, sőt nemrég … Olvass tovább
Fricz Tamás: A globális elit a háborúban érdekelt
A politológus úgy gondolja, maradni kell az Európai Unióban, de annak működését gyökeresen meg kell változtatni. Másfél évvel korábban arról írtam, hogy a huxiton lehet gondolkodni, ma azt gondolom, minden erővel benn kell maradni az Európai Unióban, mert a tagság pozíciót, fontosságot, nemzetközi tekintélyt ad, hiszen egy szövetség részei vagyunk … Olvass tovább
Harari, a hamis próféta
Manapság ahhoz, hogy valaki a globalisták kegyeit elnyerje, nem elég a megmondóemberüknek lenni, előadások és interjúk sorozatát adni a világ minden pontján, kell ehhez még valami. Az elitklubba való belépés egyik feltételévé vált Orbán Viktor kőkemény bírálata is. Enélkül nem megy. De könnyű itt lyukra futni… Fricz Tamás írása a Magyar Nemzetben jelent meg.