A kínai elnök magyarországi látogatása miatt látható a zavar az USA-ban és Brüsszelben is. Pressman megint beszólt a kormánynak, szerinte Magyarország kevéssé törődik saját, illetve szövetségesei biztonságával. Kesereg a Politico is: Magyarországnak megéri Kínával barátkoznia. Nekik a 16 milliárd eurónyi befektetés és a regionális központ azt bizonyítja, hogy „Orbánt csak a pénz érdekli”.
Hszi Csin-ping
Orbán Viktor: Az új világrend egyik tartóoszlopa a Kínai Népköztársaság
Peking és Budapest is „hisz abban, hogy a folytonos politikai bizalom szilárd alapot teremtett a kínai-magyar kapcsolatok erősödésének” Közös sajtónyilatkozatot tett csütörtök délután Orbán Viktor miniszterelnök és Hszi Csin-ping kínai elnök, miután kétoldalú tárgyalásokat folytattak. A kínai elnök csütörtök este érkezett hazánkba, előtte Franciaországban, valamint Szerbiában járt. Hszi Csin-pinget délelőtt … Olvass tovább
Magyar közmondást idéz és kedveli a magyar konyhát a kínai államfő
A Budai Vár Oroszlános udvarában ünnepélyes katonai ceremónia keretében Sulyok Tamás köztársasági elnök fogadta Hszi Csin-ping kínai államfőt. Az eseményen jelen volt Orbán Viktor miniszterelnök is. A Sándor-palotában tartott plenáris találkozón Hszi Csin-ping kínai elnök kijelentette, hogy a két ország közötti együttműködés alapja a kölcsönös tisztelet és bizalom. A kínai … Olvass tovább
Gulyás Gergely: Súlyosabb lett a háborús helyzet, újabb részletek derültek ki a NATO-tervekkel kapcsolatban
Hszi Csi-ping budapesti látogatása kapcsán a Kormányinfón elhangzott: bizonyítja Magyarország súlyát a világpolitikában, hogy Párizs mellett Budapest a másik uniós főváros, melyet a kínai államfő meglátogatott. Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón arról beszélt: a szerdai ülésén a kormány a háborús helyzetet elemezte, ami annyival lett súlyosabb a … Olvass tovább
A kínai elnök budapesti látogatásának nem csupán szimbolikus jelentősége van
Hszi Csin-ping jelenlegi európai körútján mindenhol az együttműködésre helyezi a hangsúlyt, és várhatóan ezt szorgalmazza Magyarországon is. „Húsz éve nem volt Magyarországon kínai államelnök, tehát most már nagyon »kijárt« Magyarországnak egy ilyen látogatás, különösen azért, mert az EU-ban Magyarország ápolja a legbarátibb kapcsolatot Kínával” – nyilatkozta a hirado.hu-nak Salát Gergely … Olvass tovább
Ezt gondolja a kínai elnök rólunk, magyarokról
Hszi Csin-ping szerint a magyar nép szorgalmas, elmés, nyitott és elfogadó, a kínai–magyar barátság pedig olyan, mint a jó tokaji bor: illatos, édes, tartalmas és tartós. A kínai államfő május 8. és május 10. között lesz Budapest vendége. Hszi Csin-ping elnök kétoldalú politikai, gazdasági és nemzetközi kérdésekről folytat tárgyalásokat Orbán Viktor miniszterelnökkel … Olvass tovább
Kakaslevessel és borjúsülttel várja Orbán Viktor a kínai elnököt
Teljes a biztonsági készültség a budai Várban, rendőrök, tűzszerészek tucatjai vizsgálják át mindazokat a helyszíneket, ahol szerdától megfordulhat a kínai elnök. Hszi Csin-ping három napon át lesz Budapest vendége, négyszáz fős küldöttséggel érkezik, és a Blikk információi szerint ő maga, illetve kíséretének egy része a teljesen kiürített Hilton hotelben fog megszállni.
Schmidt Mária: Kína cukorral jön, az USA korbáccsal
Amit, többek között meg kellene a kínaiaktól tanulnunk, az az alázat, az odafigyelés, a kedvesség, a gesztusok, ahogy megtisztelik a másikat, egyenrangú félként kezelik, annak ellenére, hogy kisebb, szegényebb, kiszolgáltatottabb náluk.
Kína elnöke Putyinnak: 100 éve nem látott változás következik-VIDEÓ
Hszi Csin-ping kínai elnök azt mondta Vlagyimir Putyinnak, hogy 100 éve nem látott változás következik, amikor háromnapos moszkvai tárgyalásokat követően kezet fogott és elbúcsúzott orosz kollégájától. Az orosz elnök erre azt válaszolta: „Egyetértek”, mire Hszi annyit mondott: „Vigyázzon magára, kedves barátom, kérem” – iratozta le a Telegraph a búcsú pillanatairól … Olvass tovább
Hszi Csin-ping, ma találkozik az orosz elnökkel
Háromnapos állami látogatásra érkezik Oroszországba hétfőn Hszi Csin-ping kínai elnök-pártfőtitkár. A Kreml előzetes tájékoztatása szerint hétfő este a kínai vendég Vlagyimir Putyin államfővel négyszemközti találkozón és közös vacsorán fogja megvitatni a kétoldalú viszony és a nemzetközi politika kulcsfontosságú, legérzékenyebb kérdéseit, köztük az ukrajnai konfliktust. Utóbbival kapcsolatban Jurij Usakov, az orosz … Olvass tovább