Egy gyűlöletkommentárban szerepelt ez a szószerkezet, amit a záró istentiszteletet tartó evangélikus lelkészre zúdítottak a megkeseredett német hívők. Egyházuk a hagyományokhoz híven idén júniusban 38. alkalommal hívta őket közös együttlétre, beszélgetésre, a világ dolgainak valláserkölcs felőli megvitatására. A hagyomány azonban már régen nem az, aminek a megtisztulás jegyében 1949-ben elindították. A német evangélikus egyház jó ideje újra a politika mezejére lépett. A lelkészek többsége nem Isten igéjét hirdeti a szószékről, hanem aktuálpolitikai kérdésekkel bombázza híveit. Azokat, akik a vallásban a megnyugvást, lelki béke megtalálását keresik, a templomban már egyre ritkábban találják meg.
illegális migráció
„Magyarország jól fejlődött és még sok benne a potenciál” (VIDEÓVAL)
Kevesen tudják, hogy Sebastian Kurzot Magyarországhoz családi kapcsolatok is fűzik, a nagymamája ugyanis, akihez gyermekkorában szorosan kötődött, beszélt magyarul, az egykori politikus pedig máig sajnálja, hogy nem tanította meg őt is nyelvünkre, de hiszi, hogy talán egyfajta tudatalatti érzelmi kötődés a magyarok iránt benne van még. Ausztria korábbi kancellárjával Esztergomban, … Olvass tovább
Holland politikus: Brüsszelben félnek a magyar elnökségtől
A migráció miatt félnek Brüsszelben a magyar elnökségtől – ez derül ki abból az interjúból, amelyet az Európai Unió (EU) mellett dolgozó holland tanácsadó-testület egyik tagja adott a Klubrádiónak. A politikus kimondta: Brüsszelben félnek attól, hogy ha Magyarország soros elnöki tisztséghez jut, akkor megreked az EU migrációs politikája és tovább csúszik a migránsok kvóták szerinti elosztás. Orbán Viktor korábban úgy fogalmazott: kézzel, lábbal, foggal és körömmel harcol a kvóták ellen.
„Nem kérünk a lángoló autókból és a no-go zónákból”
Egyes információk szerint a Lengyelországnak és hazánknak járó uniós forrásokat Brüsszel már át is adta Ukrajnának. Deutsch Tamás szerint ez azért van, mert továbbra is a háborús pszichózis uralkodik Brüsszelben, a békéről szó sem esik. A magyarok már több ízben is leszögezték, de Európa-szerte tízmilliók is hasonlóan gondolkodnak: nem akarnak … Olvass tovább
Ismét hazánkat savazza a német lap
Magyarország gyakorlatilag törvényen kívül helyezte a menedékjogot, állítja a Spiegel szerzője. A Spiegel szerzője arról ír, hogy a görög partoknál, pontosabban Pülosztól nem messze egy Európa felé igyekvő, pakisztáni, szíriai, és egyiptomi migránsokkal teli hajó borult fel, és többen életüket vesztették. Az író szerint ez nem történt volna meg, ha … Olvass tovább
Ifj. Lomnici Zoltán: Milyen kockázattal jár a migránsgettók kialakulása?
A vonatkozó szakirodalom szerint a 20. század végének és a 21. század elejének nyugat-európai társadalmaiban a migrációt és a sokszínűséget még mindig elsősorban problémaként, és különösen „integrációs problémaként” tekintik. Ebben az összefüggésben központi szerepet játszott és játszik ma is az úgynevezett gettók („migránsnegyedek”, „külföldiek magas arányú lakónegyedek”) kialakulásától való óva … Olvass tovább
Lángokban Franciaország – a gyújtózsinór végén a bevándorláspárti Soros-hálózat
„Számos kapcsolódási pont fedezhető fel a nyílt társadalom hálózata és a Franciaországban dúló migránslázadás között. Ismeretes, hogy Soros György számtalan alkalommal szított utcai erőszakot annak érdekében, hogy politikai – vagy pénzügyi – hasznot húzzon abból. Ezt tette Jugoszláviával kezdve a volt szovjet tagállamokon és az úgynevezett színes forradalmakon át az USA számos városát anarchiába taszító BLM-ig” – írta meg elemzésében az Alapjogokért Központ.
Rab Irén: Adj a tótnak szállást, és kitúr a házból!
Ha rajtam múlna, én meghívnám egy hosszú hétvégére az Európai Bizottság hölgy*koszorúját a déli magyar határszakaszhoz. Elhozhatnák a LIBE-bizottságbeli barát*nőiket, fölvehetnék nyugodtan a csini kék-sárga egyenkosztümjeiket, és az Európai Parlamentből is csatlakozhatnának érdeklődők a csoporthoz. Hadd lássák testközelből a schengeni határon fönnakadt menekülteket, keressenek köztük kedvükre védelemre szoruló asszonyokat és … Olvass tovább
A DK-alapító évente hetvenezer migránst fogadna be Magyarországra
Magyarországnak szüksége van a bevándorlásra és a bevándorlókra, hasonlóan a németek és más nyugat-európai ország példájához – mondta Bauer Tamás, a DK alapítója. „Nem lesz Magyarországon addig működőképes egészségügy, amíg nem engedik a bevándorlást hivatalosan, legálisan – tette hozzá.
Évi 1,5 millió bevándorlóra van szükség Németországban
Évi 1,5 millió bevándorlóra van szüksége Németországnak a szövetségi kormány mellett működő független gazdasági tanácsadó testület elnöke szerint. Ehhez sürgősen meg kell teremteni a „befogadás kultúráját”.