Már nemcsak Budapest és Varsó, de még csak nem is csak Közép- és Kelet-Európa, hanem Athén és Koppenhága, összességében pedig az EU-tagállamok közel fele követeli, hogy az Európai Bizottság hagyjon fel a bevándorlással kapcsolatos idealizmusával – figyelmeztetett a Le Figarónak adott nyilatkozatában Jean-Thomas Lesueur, a Thomas More Intézet igazgatója, aki úgy látta: ezek a tagállamok felismerték a destabilizáció veszélyét.
illegális migráció
Életfogytiglant kapott az Iszlám Állam hóhérja Budapesten
Jogerősen életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte bűnszervezetben és társtettesként elkövetett emberiesség elleni bűntett miatt Hasszán F. szír férfit, az Iszlám Állam egykori katonáját a Fővárosi Ítélőtábla hétfőn. A vádlott feltételesen sem bocsátható szabadságra – közölte a táblabíróság hétfőn.
Külső szövetségesekkel az illegális migrációval szemben
Külső szövetségesekre van szükség a migrációs hullámok megállításához, s ebből a szempontból Egyiptom rendkívül fontos partner, így az Európai Uniónak is ennek megfelelően kellene hozzáállnia – közölte a tárca szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután visegrádi (V4) és egyiptomi kollégáival tárgyalt hétfőn Budapesten. A közlemény szerint a visegrádi országok … Olvass tovább
Karácsony is Gyurcsány-iskolába járt. Jöhetnek a migránsok!
„A bevándorlás egy álprobléma”, jelentette ki Gyurcsány Ferenc 2015-ben. A baloldal véleménye azóta sem változott, szerintük a bevándorlás továbbra sem probléma. Karácsony Gergely szerint a menedékkérők jogait biztosítani egyenesen erkölcsi kötelesség. A Gyurcsány vezette baloldal nyilatkozataiból egyértelműen látszik, hogy ha hatalomra kerülnének, beengednék a migránsokat Magyarországra. Mindez azért is lényeges … Olvass tovább
Tabudöntögető vita a franciákról
Különös csemege az érdeklődőknek, elemzőknek: a véleményformáló francia média nagy része egyelőre csak levegő után kapkod azóta, hogy a jövő évi elnökválasztások előtt a két politikai pólus legmarkánsabb szereplőinek vitájában a radikális jobboldalt megjelenítő Éric Zemmour elemző, esszéista „kiosztotta” a szélsőbalt képviselő vitapartnerét, Jean-Luc Mélenchont (LFI).
Hollandia nem adna több jogot a bevándorlóknak
A holland álláspont szerint bárminemű változtatás a bevándorlási szabályokban megnehezítené az elutasított bevándorlók kiutasítását az adott tagországokból.
Több mint ezer határsértő a hétvégén
Ezerharminchat határsértővel szemben intézkedtek rendőrök és katonák péntektől vasárnapig – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-t.
Migránsinvázió a magyar határon
Péntektől vasárnapig 1176 határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök és katonák – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-t.
Csak a teljes munkaidőben dolgozó migránsoknak adna juttatásokat Dánia
Újabb intézkedéssel szigorítana a dán kormány migrációs politikáján: az új javaslat értelmében a bevándorlók kizárólag akkor kapnák meg az állami támogatásokat, ha már dolgoznak legalább heti 37 órában. Ellenkező esetben nem lennének jogosultak a pénzügyi segélyekre.
Elmaradt bocsánatkérés és forró afgán kása
2015-ben szinte a teljes nyugati világ a legszívtelenebb, legkönyörtelenebb, legigazságtalanabb, legrenitensebb nemzetnek nyilvánította ki Magyarországot. Most, hogy a tömeges migráció katasztrofális súlya őket már rendkívüli mértékben érinti és nyomja, látván az afgán válságot, gyakorlatilag egy az egyben a 2015-ös magyar válságkezelési programot hirdetik meg most, 2021-ben, miszerint meg kell akadályozni … Olvass tovább