Ha nincs meg a húsvét-fíling, talán érdemes lehet bepróbálkozni a csenddel és a templommal

Szent Mihály templom 3

Persze, Isten mindig és mindenütt jelen van, még a tévéfotel mélyén és netflixezés közben is – a kérdés, hogy az ember tud-e mindenhol Istenre figyelni. Széles körben elterjedt a nézet, a Covid óta meg pláne: teljesen fölösleges templomba járni, hiszen Isten mindenhol, így a saját nappalinkban is jelen van, meg … Olvass tovább

Jézus az igazi szőlőtő

Szőlő és fény

„Én vagyok az igazi szőlőtő, és az én Atyám a szőlősgazda. Azt a szőlővesszőt, amely nem terem gyümölcsöt énbennem, lemetszi; és amely gyümölcsöt terem, azt megtisztítja, hogy még több gyümölcsöt teremjen. Ti már tiszták vagytok az ige által, amelyet szóltam nektek. Maradjatok énbennem, és én tibennetek. Ahogyan a szőlővessző nem … Olvass tovább

Dr. Békefy Lajos: Virágvasárnapi fények és árnyak – mint fogadjalak Téged?

Forrás: Wikipédia

Itt állok a német, francia, holland reformátusok különös fényben ragyogó, csupa kastély, csupa zöld és még tiszta vízfelületeinek kálvinista városában, Potsdamban. Előttem a hitsorsos szolidaritás mementójával, a francia-német gyülekezet klasszicista vonalú, puritán templomával. Szívemben virágvasárnapi Igékkel. És a Sanssoucci elképesztő kastélybirodalmának szinte fojtogató aranydíszítésű galériájában belekáprázik szemem a Caravaggio, van … Olvass tovább

Egy gyönyörű ünnep Jézus és Mária tisztelete jegyében: ma van Gyertyaszentelő Boldogasszony

Gyertyaszentelő Boldogasszony, Jézus, Máris, József

Meghitt és szép ünnep a mai – de mi is ez valójában? Röviden összefoglaljuk, amit tudni érdemes. A katolikus egyház február második napján Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepét üli. De miről is emlékeznek meg ezen a napon? Egészen pontosan arról, hogy Jézus születése után negyven nappal (a törvénynek megfelelően) Mária és József … Olvass tovább

Gyurcsány, a szeretet hangja

Forrás: atv.hu

A DK vezére újabb poszttal jelentkezett a Facebookon, ma épp Jézusról és a szeretetről osztotta meg követőivel magvas gondolatait. „Nyugodtan mondhatod, hogy ez a te világod, és mindenki menjen a csudába, Amerika az amerikaiaké, és minden hasonló szöveg működik, mostanában jobban, mint azelőtt, mi értjük ezt, de dönthetsz úgy is, … Olvass tovább

Aprószentek

Aprószentek

Azokra a gyermekekre emlékezünk december 28-án, akiket Jézus születése után öletett meg Heródes a prófétai ígéreteket beteljesítő Messiás király miatt, azt gondolván, hogy így megmentheti királyságát. A rómaiak Kr. e. 43-ban ültették a fejedelmi székbe az idegen származású Heródest, aki ravaszsággal, vesztegetésekkel, szónoki ügyességgel és erőszakkal szerezte hatalmát. Mindezek következtében … Olvass tovább

Balog Zoltán: Isten nem mond le az emberről

Fotó: Cseke Csilla / MTI

Karácsony üzenete, hogy az Úristen még mindig nem mondott le az emberről, és ezzel arra hív, hogy „te se mondj le róla!” – mondta Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke az ünnep alkalmából. A református püspök arról beszélt: az ünnep mindig eljön, függetlenül attól, hogy háború van … Olvass tovább

JÉZUS a varázsmesékben

Forrás: Magyar Kurír

A vallásos meséket úgy kell értelmezni, mint a példázatot – véli Bálint Péter József Attila-díjas író, egyetemi tanár, irodalmár, mesekutató, akinek ebben az évben két fajsúlyos tanulmánykötete is napvilágot látott a Magyar Napló–Írott Szó Alapítvány gondozásában. Az ünnepi könyvhétre megjelent Meseértelmezések című egy válogatás a szerző elmúlt évtizedben közölt tudományos … Olvass tovább

Transznemű Jézus a Cambridge-i Egyetemen

Forrás: Facebook

Ha ezekben a művekben Krisztus teste egyszerre férfiként és nőként van ábrázolva, ha azt sugallják, hogy az ő teste magában foglal minden testet, akkor Krisztus teste egy transznemű teste is – idézte The Daily Telegraph a brit Cambridge-i Egyetemhez tartozó Trinity College kápolnájának szószékéről Joshua Heath-t, aki jelenleg az intézmény … Olvass tovább

Újabb önismereti kérdés: ki mondta? Olvasónk írta

Istenről szóló hazugság vezetett oda, hogy ma már alig ismerünk rá arra a boldog állapotra, amit Isten szánt teremtményeinek. Az „édeni állapot”, a valóban „ősparadicsomi boldogság” végleg összetört, elveszett. Mindenki tapasztalja ennek elrettentő következményeit. A boldog ősállapot ellen fellázadt első emberpár esete következtében – ahogyan a határon túli és honi … Olvass tovább