Napra pontosan egy éve tiltotta meg Ukrajna a kettős állampolgárságú kárpátaljaiaknak, hogy bármilyen hivatalt viseljenek az országban. Sőt, az ukrán nemzetbiztonság attól fogva listázza is a kárpátaljai magyarokat, ami minden korábbinál súlyosabb diszkriminációt jelent a térségben – írja a hetek.hu.
kárpátaljai magyarok
Szijjártó Péter: Márki-Zay odadobta a kárpátaljai magyarokat a nacionalista, felfokozott indulatoknak
A külgazdasági és külügyminiszter élesen bírálta a baloldali miniszterelnök-jelöltet azon állításáért, miszerint a kárpátaljai magyarok „oroszbarátok” lennének – írja a Mandinerre hivatkozva a Magyar Nemzet. Mint ismert, Márki-Zay Péter a napokban nyilatkozott úgy az orosz invázió elől menekülőkről, hogy ne zárjuk ki a lehetőségét, hogy azért nagyon sok kárpátaljai magyar … Olvass tovább
Nyílt levél Bidennek Kárpátaljáról
Az Ukrajnára vonatkozó amerikai stratégiának foglalkoznia kell az Ukrajnában élő kisebbségek jogaival is – hangsúlyozta Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke a Joe Biden amerikai elnökhöz és Volodimir Zelenszkij ukrán államfőhöz intézett nyílt levelében, amelyet szerdán tettek közzé, amikor Biden a Fehér Házban fogadta Zelenszkijt.
Alkotmányosnak találták a kárpátaljai magyarokat ellehetetlenítő nyelvtörvényt
Az ukrán alkotmánybíróság szerdán alkotmányosnak minősítette az ukrán mint államnyelv működéséről szóló jogszabályt, közismertebb nevén a nyelvtörvényt – számolt be az Ukrajinszka Pravda hírportál Marjana Hajovszka-Kovbaszjukra, a testület kommunikációs osztályvezetőjére hivatkozva. Az alkotmánybíróság ígérete szerint a határozat teljes szövegét július 15-én teszik közé. A hírportál emlékeztetett: 51 parlamenti képviselő fordult … Olvass tovább
Az oktatás nyelvi helyzetéről számolt be Kijevben a KMPSZ elnöke
Az Európa Tanács küldöttségével találkoztak a kárpátaljai magyarság képviselői július 7-én, amelyről a Kárpátalja. ma portál számolt be. Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) elnöke az oktatás nyelvi helyzetéről, az ott történő jogszűkítésekről adott tájékoztatást. Részletesen kifejtette, hogy a 2017-ben elfogadott oktatási törvény hátrányosan érinti a kárpátaljai magyar oktatást. … Olvass tovább
Törvényes: a kárpátaljai magyar kisebbség nem őshonos nép
Az ukrán parlament csütörtöki rendkívüli ülésén elfogadta az őshonos népekről szóló, Volodimir Zelenszkij elnök által kezdeményezett törvényjavaslatot, amelyet előző nap Vlagyimir Putyin orosz államfő hevesen támadott, és a kárpátaljai magyar kisebbség képviselői sem értettek egyet az indítvánnyal. Az előterjesztést 325 képviselő szavazta meg a 450 fős törvényhozásban. A Moszkva-barát Ellenzéki … Olvass tovább
Nem mi őrizzük a hagyományokat, hanem azok őriznek meg minket
Honfoglalási emlékünnepséget tartott a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) a kárpátaljai magyarság egyik legjelentősebb emlékhelyén, a Beregszász közelében fekvő Tiszacsoma község emlékparkjában. A beregszászi járási Tiszacsomán, a Honfoglalási Emlékparkban, ahol negyed évszázada ezeréves Árpád-kori temetőt és települést tártak fel a régészek, 1996 óta emlékezik a honfoglaló ősökre a kárpátaljai magyarság. … Olvass tovább