Semjén Zsoltot Ezüstfenyő-díjjal tüntette ki az RMDSZ

Semjén-Zsolt-Kelemen-Hunor

A miniszterelnök-helyettes Kolozsváron kiemelte: a külhoni magyarok továbbra is számíthatnak a magyar kormányra. Nemzetpolitikai munkásságáért Ezüstfenyő-díjjal tüntette ki Semjén Zsoltot a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). Kelemen Hunor hangsúlyozta, hogy a magyar miniszterelnök-helyettes az első nem erdélyi, hanem anyaországi kitüntetett. Semjén Zsolt szombaton Kolozsváron, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) … Olvass tovább

Kelemen Hunor: Nem elég őrizni, amit elértünk, tovább is kell építeni

Kelemen-Hunor

Az RMDSZ a Kárpát-medence legsikeresebb politikai innovációja volt az elmúlt 35 évben – és annak is kell maradnia, ehhez pedig a szövetségnek meg kell újulnia. „Nem elég őrizni, amit elértünk, tovább is kell építeni” – hangsúlyozta Kelemen Hunor szövetségi elnök az erdélyi Zsukiménesen, az RMDSZ 17. kongresszusán. Az erdélyi magyar … Olvass tovább

Az RMDSZ folytatja a kormányzást az új négypárti koalícióban

Kelemen-Hunor

A tavalyi parlamenti választáson arra kértünk fölhatalmazást, hogy ha sikerült kialakítani a kormányzás feltételeit, akkor a kormányban legyünk, emlékeztet Kelemen Hunor. Folytatja a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a kormányzást Bukarestben az újonnan alakuló négypárti koalícióban – jelentette be Kelemen Hunor. Az RMDSZ elnöke közösségi oldalán közzétett videóüzenetben ismertette a … Olvass tovább

Orbán Viktor: Brüsszel bábkormányt akar (videóval)

Orbán Viktor

Az ukránpárti erők mélyen beépültek még a hadsereg legfelső szintjeibe is, mutatott rá a miniszterelnök. Alapvetően nemzetbiztonsági ügyről beszélünk – fogalmazott Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorának adott interjúban Ruszin-Szendi Romulusz botrányáról, miszerint Szlava Ukraini felkiáltással zárta a felszólalásait a NATO üléseken, amikor még vezérkari főnök … Olvass tovább

Összmagyar érdek, hogy a kiemelkedő tehetségek közösségben tudjanak gondolkodni

Kelemen-Hunor-Orbán-Balázs

A tömegoktatás korában nagy szükség van olyan, egyéni mentorálásra épülő képzési rendszerre, amely nem engedi elveszni az egyediséget. Összmagyar érdek, hogy a következő generáció kiemelkedő tehetségei ne csak saját érvényesülésükön ügyködjenek, hanem közösségben tudjanak gondolkodni és lakóhelyükhöz minél közelebb részesüljenek tehetséggondozásban – hangoztatta Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója, a … Olvass tovább

Nicușor Dan ígéretet tett a parajdiaknak

Nicusor-Dan-Kelemen-Hunor

A hivatalába hétfőn beiktatott új román elnök első vidéki útja a bajba jutott székelyföldi közösségeknél tett látogatás volt. Nicușor Dan államfő Parajdra látogatott, ahol az elöntött sóbánya helyzetéről tartottak megbeszélést a válságkezelésben illetékes intézmények. Az elnököt a Korond-patak vize által teljesen elöntött sóbánya igazgatósági épületében Bogdan Ivan gazdasági, digitalizációs, vállalkozásfejlesztési … Olvass tovább

Orbán Viktor Kelemen Hunorral tárgyalt

Orbán-Viktor-Kelemen-Hunor

A kormányfő üdvözölte az erdélyi magyarságot, amely megakadályozta, hogy Romániának magyarellenes elnöke legyen. Orbán Viktor miniszterelnök a Karmelita kolostorban tárgyalt Kelemen Hunorral, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnökével, közölte a Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály. A miniszterelnök kiemelte, a magyar kormány üdvözli, hogy az erdélyi magyarság egységesen lépett fel, és megakadályozta, hogy … Olvass tovább

Kelemen Hunor arra kéri az erdélyi magyarokat, hogy menjenek el szavazni

Kelemen-Hunor

Kelemen Hunor arra kéri az erdélyi magyarokat, és kiemelten a bizonytalanokat, hogy vasárnap menjenek el szavazni és ne hagyják, hogy mások döntsenek az erdélyi magyar közösség sorsáról. Vasárnap Kolozsváron a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke azután beszélt erről, hogy leadta szavazatát a román elnökválasztás második fordulójában. „El kell menni … Olvass tovább