„Erős közösségnek lássuk magunkat”

Ha erős, életképes közösségnek látja a román állam a romániai magyarokat, másképp viszonyul hozzájuk, ezért fontos, hogy minél többen vegyenek részt a romániai népszámláláson és vallják magukat magyarnak – mondta Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke az M1 aktuális csatornán hétfőn. A politikus közölte: mindenkit arra biztatnak, … Olvass tovább

A hasznos idiotizmus fölöttébb haszontalan voltáról

Megértem, hogy az ember időnként tehetetlennek érzi magát. Azt is megértem, hogy ilyenkor az ember dühös: a tehetetlenség érzése erős indulatokat válthat ki. Olyan emberekből is, akik amúgy nem indulati alapon viszonyulnak a környező valósághoz. Azt viszont képtelen vagyok felfogni, hogy ha vélt vagy valós igazunk, sérelmünk okán indulati alapon … Olvass tovább

Szijjártó Kolozsváron: a külhoni magyarok továbbra is számíthatnak az anyaországra

Kelemen Hunor Szijjártó Péter

Zajlik az egyeztetés a budapesti és a bukaresti külügyminisztérium között a magyarországi gazdaságfejlesztési program erdélyi folytatásáról – mondta  csütörtöki kolozsvári látogatása során Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki többek között a Fidesz-KDNP-vel ápolt stratégiai partnerség folytatásáról, a román–magyar kapcsolatok erősítéséről egyeztetett Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel. A magyar diplomácia vezetője – aki … Olvass tovább

Márki-Zay miatt egymásnak feszültek a magyar pártok Erdélyben

Kelemen Hunor

Az Erdélyi Magyar Néppárt állásfoglalásra szólította fel Kelemen Hunort, RMDSZ elnökét, mivel szerintük a balkáni típusú politikai simulékonyság a magyar-magyar kapcsolatokban megengedhetetlen.

Olvass tovább

Szíjjártó: testvérnek lenni különleges dolog

Papp Bertalan, Korodi Attila

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelenlétében felavatták a Nemzeti Összetartozás Emlékhelyét Máriapócson és aláírták Máriapócs és Csíkszereda testvérvárosi megállapodását.  Sorsdöntő választás következik áprilisban, ahol nem egyszerűen társadalmi vagy gazdasági jövőképekről, hanem a béke és a biztonság vagy a háborúskodás kérdéséről kell dönteni – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter … Olvass tovább

Antal Árpád: a nemzetegyesítési folyamatot április 3. után is folytatni szeretnénk

Forrás: Facebook

Ma sokkal jobbak a román-magyar államközi kapcsolatok, mint három-négy éve voltak. Nemcsak a Kárpát-medence magyarságának, hanem a térség népeinek is közösek az érdekei Kelemen Hunor szerint. A román kormány miniszterelnök-helyettese Sepsiszentgyörgyön beszélt erről, a Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel, valamint Antal Árpád polgármesterrel közösen tartott sajtótájékoztatón. Kelemen Hunor újságírói kérdésre … Olvass tovább

Mennyi a magyar?

Kelemen Hunor

A márciusban kezdődő népszámlálással kapcsolatos tájékoztatási kampányt indít a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) – jelentette be kolozsvári sajtótájékoztatóján Kelemen Hunor, a szövetség elnöke. Az RMDSZ elnöke szerint a népszámlálás olyan közösségi ügy, amelyben mindenki tud segíteni. Hozzátette: hatékony és korrekt népszámlálást szeretnének, melynek során a magyar embereket korrektül számba … Olvass tovább

Itt élünk, így élünk

RMDSZ - népszámlálás

Itt élünk, így élünk szlogennel indít tájékoztató kampányt az RMDSZ két hónappal a 2022-es romániai népszámlálás kezdete előtt, annak érdekében, hogy minél több romániai magyar vegyen részt a cenzuson, vallja meg bátran etnikai, vallási hovatartozását, anyanyelvét. A témában pénteken, Kolozsváron tartott sajtóbeszélgetésen Kelemen Hunor az RMDSZ elnöke szerint a hivatalosan … Olvass tovább

Magyar támogatással újult meg a sepsiszentkirályi unitárius templom

Fotó: Bíró Blanka

A Sepsiszentgyörgy közelében fekvő Sepsiszentkirályon vasárnap átadták a magyar állam támogatásával megújított unitárius templomot – számolt be a Székelyhon.ro portál. A felújítás során a 15. században épült templom például a támpillérek, a torony vakolata újult meg a magyar kormány Rómer Flóris tervének támogatásával. Elkészült a templom villámvédelme és a környék … Olvass tovább