Jézus és tanítványai szado-mazo öltözetben az Európai Parlamentben

A keresztény szimbólumok sárba tiprása ellen emelték fel szavukat olasz konzervatív politikusok, miután az Európai Parlament (EP) lehetőséget adott egy nyíltan keresztényellenes provokációt tartalmazó tárlat megrendezésének.  Az uniós testület brüsszeli székházában Elisabeth Ohlson Wallin svéd fotóművész alkotásait állították ki, amelyek közül több képen – a jogegyenlőség zászlaja alatt – LMBTQ-személyek … Olvass tovább

Böjte Csaba: Ha egymásnak feszülünk, nálunk is az lesz, ami Ukrajnában van, kő kövön nem marad

Nézzük meg, mennyi kakaó van még a nyugati kereszténységben! – mondja Böjte Csaba. A ferences szerzetes szerint az identitáskrízis elérte a hazai keresztény közösségeket is, ennek ellenére optimista, mert kontinensünk gondolkodását alapvetően ma is Jézus tanítása formálja. Interjú. Nagy tervei vannak a közeljövőre, ha jól tudom, Nyugat-Európába tart, hogy oda is … Olvass tovább

Keresztényi döbbenet az EB feljelentése miatt

Forrás: Getty Images

Az Európai Bizottság keresetet nyújtott be az Európai Bírósághoz a magyar gyermekvédelmi törvény miatt. Mint ismeretes, ez a tavaly elfogadott törvény tiltja a 18 év alattiak körében az LMBTQ-tartalmak megismertetését és terjesztését. Nem vagyok jogász, pláne nem szakjogász, úgyhogy fogalmam sincs, ha az EB megnyerné a pert, annak milyen jogi … Olvass tovább

Tényleg a Habsburg Birodalom lett volna a kereszténység utolsó bástyája? – Válasz Kránitz Lászlónak

Mindig szerettem a történelmet, ezért érdeklődéssel, bár a cím alapján enyhe fenntartással olvastam Kránitz László Viktor „Nem mi voltunk a kereszténység utolsó bástyája, hanem a Habsburg Birodalom” című, Indexen megjelent véleménycikkét. Aztán egyik megdöbbenésből estem a másikba. Az, hogy a dolgozatban tárgyi tévedések lelhetőek fel, s hibás, kétségbe vonható vagy … Olvass tovább

Szodoma és Gomora lesz a világ?

Szodoma és Gomora

Eddig minden nagy kultúra alapja a vallás volt. Önmagában a vallás még nem jelenti az egyetemes és örök emberi értékek érvényesülését, hiszen például a maják és aztékok tízezer számra áldoztak fel embereket. Ezzel ellentétben, a keresztény vallás alapja a szeretet, még akkor is, ha az inkvizíció során a vallási fanatikusok … Olvass tovább

Orbán Viktor XVI. Benedekhez hasonlóan küzd a kereszténységért

Forrás: MTI

A Breitbarth cikke szerint a magyar miniszterelnök Európa keresztény gyökereinek felélesztéséért küzd. A Vatikán becslései szerint hétfőn és kedden legalább 135 ezren érkeztek a római Szent Péter bazilikába, hogy leróják kegyeletüket XVI. Benedek pápa előtt. A Breitbart oldalán megjelent tudósítás szerint több magas rangú egyházi személy is az érkezők között … Olvass tovább

Álhumanizmus helyett bátorság

Először a családodat, a nemzetedet, Európát kell szeretned, és aztán majd lehet az emberiséget is szeretni. Harcolnunk kell Európában azért, hogy visszatérítsük Európát arra az útra, ahol elakadtunk. Amikor vereséget mértek ránk, akkor a jogok Európájáról beszéltek, az egyének jogairól, anélkül, hogy kötelességekről szó lett volna. Pedig e kötelességekből születnek … Olvass tovább

Márfi Gyula: Az egyházat ma maguk a keresztények fokozzák le népjóléti intézménnyé

Fotó: Varga Imre

„Ha a mindennapjaink a másokkal való harcolással telnek el, akkor nemcsak Istent veszítjük el, hanem saját magunkat is”

Az Egyház ma hanyatló korszakát éli – véli Márfi Gyula. Ám a korábbi veszprémi érsek szavaiból nem pesszimizmus árad, ugyanis azt is megtudjuk tőle, Krisztus jegyesét az esendő emberek többször elvilágiasították már az idők során, de a szentek mindig képesek voltak visszaterelni a jó útra. A katolikus főpap nyugdíjasként is igyekszik aktív életet élni, de annak örül, hogy figyelmesebben tud imádkozni az utóbbi időben, és eközben még arra is volt ideje, hogy nézze a labdarúgó világbajnokság meccseit.

Olvass tovább

Mi a csuda is ez a kereszténység tulajdonképpen? – de most tényleg

Dzsinnhívő babonaszakkör? „A szeretet univerzalisztikus erejéről” szóló üzenet, mint azt Gulyás Márton úr közölte? Valamiféle humanista jótékonykodás talán? Hát igen: nem. Burjánzanak a tévhitek bőven: az egyébként tájékozott újságírónak meggyőződése, hogy a kereszténység üzenete „a szeretet univerzalisztikus ereje”; értelmiségiek egész sora számára feldolgozhatatlan botrány, hogy önmeghatározása szerint az egyház nem … Olvass tovább

Ferenc pápa: az Egyház nem ülhet otthon

Forrás: nemzeti.net

Michael Wallace Banach volt a Magyar Katolikus Rádió vendége, ahol a apostoli nuncius kitért az ukrajnai helyzetre és az afrikai hívek buzgóságára, illetve a keresztényüldözésekre is. A beszélgetés december 28-án lesz hallható, de a rádió rövid részleteket közölt előzetesként. A néhány hónapja történt nagy-britanniai választásokkal kapcsolatban Michael Wallace Banach visszaemlékezetett, … Olvass tovább