A Kormorán együttes történetéből készült Folytassátok holnap című filmet először a Duna nézői láthatják december 30-án. A kétórás összeállítás riportokkal, koncertek és színházi előadások részleteivel, valamint exkluzív felvételekkel idézi fel a Duna-díjas zenekar fennállásának mintegy öt évtizedét, valamint Koltay Gergely Kossuth-díjas és a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett zeneszerző, dalszövegíró 70 évét.
Jó magyarnak lenni! – Székelyföldön kötött ki a Folyami Polgárnaszád + GALÉRIA
Folytatta határon túli útját a Folyami Polgárnaszád! A Civil Összefogás Fórum – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány által indított eseménysorozat keretében a szervezők tavaly ősszel már keresztül-kasul bejárták Magyarországot, most pedig az elszakított országrészeket látogatják sorra. Székelyföld szívcsakrájában, Székelyudvarhelyen kötött ki február 13-án a Folyami Polgárnaszád. Az eseménysorozat célja, hogy mi, … Olvass tovább