Szijjártó Péter: Európában és az észak-atlanti közösségben világháborús készülődés zajlik

Forrás: Facebook

Európában és az észak-atlanti szövetségben egyfajta világháborús készülődés zajlik – mondta a külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában. Szijjártó Péter hozzátette, az európai észak-atlanti vezetők jelentős része háborús pszichózisban szenved, úgy érzik, mintha háborúban állnának Oroszországgal. Mi úgy gondoljuk, hogy az, ami Ukrajnában zajlik, nem a … Olvass tovább

Tolcsvay László: Petőfit nem lehetett betiltani, de engem igen

Tolcsvay László

A magyar könnyűzene kiemelkedő alakját március 15-én Kossuth-díjjal tüntették ki életműve elismeréseként. A Kossuth Rádiónak adott interjújában elmondta, sosem a lázadás, hanem az ösztönösség vezérelte pályáján. Gyerekkora óta klasszikus zenét tanult, 1968-ban, 18 évesen futott be zenészként Tolcsvay László zeneszerző, előadóművész, akit – a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje, a Prima, … Olvass tovább

Nagy István: Jelenleg Európa mezőgazdasága, élelmiszer-önellátása forog veszélyben

Nagy István

Ami most Nyugat-Európában történik, az „Európa kijózanodása, a visszatérés a normalitáshoz” – mondta Nagy István agrárminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában a gazdatüntetések kapcsán. Nagy István szerint jelenleg Európa mezőgazdasága, élelmiszer-önellátása forog veszélyben, hiszen  soha még nem volt ennyire „zöld ideológiáktól átitatott az európai agrárgazdálkodás”, eközben pedig a … Olvass tovább

Orbán Viktor: Nincs az a pénz, amiért Magyarország migránsokat fog beengedni, vagy a magyar gyerekeket kiteszi az LMBTQ-propagandának

Orbán Viktor

Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta, a magyar gazdaság bebizonyította, hogy az uniós források nélkül is válságálló. A kormányfő hozzátette: nincs az a pénz, amiért, amiért Magyarország beengedné a migránsokat és kitenné a magyar gyermekeket az LMBTQ-propagandának. Orbán Viktor közölte, a megnyitott uniós források lehetővé teszik, hogy a tanároknak járó béremelési program 6 helyett 3 év alatt teljesüljön.

Olvass tovább

Orbán Viktor: A migráció és a terrorizmus kéz a kézben jár

orbán-viktor-kossuth-rádió

Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta: a nemzeti konzultáció elsődleges célja, hogy a migráció tekintetében nemzeti egységet teremtsen, mely megfelelő alapot szolgáltathat ahhoz, hogy a magyar kormány eredményesen álljon ellen azon brüsszeli nyomásnak, mely hazánkat jelentős számú migráns befogadására kötelezné. A kormányfő arról is beszélt, hogy az ukrán uniós csatlakozás olyan távoli, mint Makó Jeruzsálemtől. A miniszterelnök továbbá kifejtette, hogy a kabinet eredményesen szorította le az inflációt, a következő évben pedig jelentős béremelésekre lesz lehetőség, ha megindul a gazdasági növekedés.

Olvass tovább

Két atomhatalom urántartalmú lőszereket akar bevetni a szomszédunkban, háborús pszichózis van

orbán viktor

A kormányfő a Kossuth Rádióban mondta el, hogy a háborús helyzet minden korábbinál súlyosabb, mivel két atomnagyhatalom urántartalmú lőszereket akar bevetni Magyarország szomszédjában. Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a Kossuth Rádió vendége volt, a vele készült beszélgetést pénteken adta le a médium. Az interjú elején a kormányfő elmondta: a háborús helyzet … Olvass tovább

Orbán Viktor: Amíg ez a kormány van, nem fogunk háborúban állni Oroszországgal

orbán-viktor-rádió

Orbán Viktor a szokásos péntek reggeli Kossuth rádiós interjújában jelentette ki, hogy a rezsicsökkentés nem Brüsszel dolga. A miniszterelnök leszögezte: azt javasolják, hogy tegyük tönkre a magyar gazdaságot és az embereket. Olyasmit kér Brüsszel, amiért az én politikai közösségem 13 éve harcol – jelentette ki a miniszterelnök. Kifejtette, a költségvetés … Olvass tovább

Orbán: Európa vezetői továbbra is a háború pártján állnak

Orbán Viktor a Kossuth Rádióban 2021 október 15

Az európai emberek elindultak a béke irányába, azonban Európa vezetői továbbra is a háború pártján állnak – mondta péntek reggel Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A kormányfő utalt arra is, mivel a szomszédos országban zajlik a háború, ezért a magyar emberek biztonsága is veszélyben van. … Olvass tovább

Orbán Viktor: Van a Nyugat, és a többiek

Orbán Viktor a Kossuth Rádióban 2021-10-15

Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának volt a vendége péntek reggel. Törőcsik Zsolt a magyar kormányfőt először is arról kérdezte, mekkora esélyt lát arra, hogy tényleg világháborúvá fajuljon az orosz-ukrán háború. Egy évvel ezelőtt még abban reménykedett,- mondta Orbán, hogy ez a fegyveres konfliktus … Olvass tovább