Dariusz Matecki szerint ugyanazok az erők támadják a konzervatívokat világszerte. Példaként Trumpot, egy romániai konzervatív politikai foglyot és Orbán Viktort említette.
Lengyelország
Felmondaná az uniós migrációs paktumot a PiS államfőjelöltje
Karol Nawrocki ismertette választási programját. Bemutatta a májusi elnökválasztásra vonatkozó programját a fő lengyel ellenzéki erő, a Jog és Igazságosság (PiS) támogatásával induló jelölt, Karol Nawrocki, aki a többi között az uniós migrációs paktum felmondását ígéri. A Varsó melletti Szeligiben rendezett kongresszuson elmondott beszédében Nawrocki megígérte: ha megválasztják elnöknek, mindent … Olvass tovább
Politikai botrány Lengyelországban: A volt miniszterelnököt gyanúsítja az ügyészség
Hatásköri túllépéssel gyanúsította meg a varsói kerületi ügyészség Mateusz Morawiecki volt lengyel kormányfőt a 2020-as elnökválasztás előtti levélszavazás kormányzati terve miatt – közölte csütörtökön az ügyészségi szóvivő. „Megtagadtam a vallomástételt (…), akkor teszek vallomást, ha megismerkedtem az ügy irataival” – jelentette ki az ügyészségi épületet elhagyó Morawiecki, aki jelenleg a fő … Olvass tovább
Kiderült, hogy érzik magukat a lengyelek Donald Tusk vezetése alatt
A lengyelek többsége úgy véli, hogy a Jog és Igazságosság (PiS) kormányzása alatt könnyebb volt az élete.
A CÖF-CÖKA vizsgálni fogja a lengyel jogsértéseket
Egy magas rangú bíróval együttműködve a CÖF-CÖKA vizsgálni fogja a lengyel jogsértéseket, és néhány héten belül bemutatják, hogy a Donald Tusk vezette kabinet „milyen autokratikus intézkedéseket hoz adófizetői pénzből, hogyan nyomorítja meg és lehetetleníti el a másképp gondolkodókat, és hogyan használja az igazságszolgáltatást fegyverként” – jelentette be Ifj. Lomnici Zoltán, CÖF-CÖKA szóvivője sajtótájékoztatón.
Felfüggesztették a Tusk elleni eljárást folytató főügyészhelyettest
Hat hónapra felfüggesztették posztjáról Michal Ostrowski lengyel főügyészhelyettest, aki az alkotmánybíróság elnökének indítványára eljárást folytat Donald Tusk miniszterelnök kormánya ellen államcsíny elkövetésének gyanújával – közölte kedden a Radio Wnet lengyel konzervatív csatorna, az értesülést később az államügyészség is megerősítette X közösségi honlapján. A főügyészhelyettes a Radio Wnet szerkesztőségével közölte: még … Olvass tovább
Donald Tusk súlyos alkotmányos válságot idézett elő Lengyelországban
Mint ismeretes, Bogdan Święczkowski, a lengyel alkotmánybíróság elnöke, államcsíny elkövetésének gyanújával ügyészségi eljárást kezdeményezett Donald Tusk miniszterelnök és más vezető politikusok, bírák, valamint ügyészek ellen. A vád szerint a 2023 decemberében történt kormányváltás óta ezek a személyek bűnszervezetben tevékenykednek, melynek célja Lengyelország alkotmányos rendjének megváltoztatása, valamint az alkotmánybíróság és más alkotmányos szervek működésének megszüntetése.
320 millió euró bírsággal sújtotta a lengyeleket az EU bírósága
Az uniós bíróság 2023 júniusában kihirdetett ítélete szerint a 2019 decemberében elfogadott lengyel igazságügyi reform sérti az uniós jogot.
A riói Megváltó Krisztus szobornál is nagyobb Mária-szobor épül Lengyelországban
Óriási Mária-szobor építése kezdődött meg a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban, az 55,6 méter magas emlékmű egy lengyel milliárdos házaspár hálaadó adományából valósul meg – jelentette a Do Rzeczy lengyel konzervatív hetilap.
Lengyel jogállamiság – Tanúként beidézték, majd kezdeményezték a letartóztatását a volt igazságügyi miniszternek
„Lengyelországban az erőszak joga uralkodik, amelyet Donald Tusk (kormányfő) honosít meg” – jelentette ki az ellenzéki politikus.