Az Interpol nemzetközi rendőri együttműködési szervezet elutasította a Magyarországon menedékjogot kapott Marcin Romanowski volt lengyel igazságügyi miniszterhelyettes, a fő ellenzéki erő, a Jog és Igazságosság (PiS) képviselőjének körözését – közölte Anna Adamiak, a lengyel főügyész szóvivője.
Lengyelország
Belegázolt a magyarok lelkébe a lengyel külügyminiszter: egy pillanat alatt felmosták vele a padlót
Rossz országgal húzott ujjat Radosław Sikorski. Radosław Sikorski hétfőn azt nyilatkozta a sajtónak a Külügyek Tanácsát követően: „…tudjuk, hogy van egy ország – Magyarország –, amely nem rendelkezik azzal az erkölcsi tisztánlátással, mint mi…” Ezt a meglehetősen ellenséges megnyilvánulást nem hagyta szó nélkül Orbán Balázs. „Nem vesztette el humorérzékét a … Olvass tovább
Varsóban tömegek vettek részt a lengyel királyság millenniuma alkalmából megtartott meneten
A rendezvényen mintegy százezren vettek részt, köztük voltak a PiS vezető politikusai is. Tömegek vettek részt Varsóban a lengyel királyság millenniuma alkalmából és Andrzej Duda államfő védnökségével megtartott meneten. A felvonulást civil kezdeményezésre szervezték meg, de részt vett rajta Jaroslaw Kaczynski, a fő ellenzéki erő, a Jog és Igazságosság (PiS) … Olvass tovább
Lengyel elnökválasztás: Az ellenzéki tévék saját vitát rendeztek, miután kizárták őket a szervezésből
A májusi lengyel elnökválasztást megelőző, a jelöltek közötti első televíziós vita helyett kettőt is szerveztek a közép-lengyelországi Konskie városában pénteken, az egyiket ellenzéki csatornák, a késő esti órákban véget ért másik vitát pedig kormánypárti hírtévék sugározták. A pénteki kettős rendezvény előzménye, hogy Rafal Trzaskowski, a fő kormánykoalíciós erő, a Polgári … Olvass tovább
Megzavarják a miséket, bántalmazzák a papokat – Fokozódnak az egyházellenes támadások Lengyelországban
A lengyel lelkészek 90 százaléka úgy látja, hogy inkább akkor érzi magát biztonságban a plébánián kívül, ha nem visel reverendát.
Túlélés csomagolva
Ehhez bizony már kevés lesz a svájci bicska. Kard kell. Hunyadié vagy a lengyel királyoké. Az, amelyet Krakkóban, a Wawelben őriznek mint az egyetlen, Lengyelországban maradt koronázási ereklyét. Az íróasztalomon lévő ennek a kicsinyített mása. A Jaruzelski diktatúra óta – vagyis több mint negyven éve – ezzel bontom a borítékban érkező leveleimet. De kezdjük a végét az elején.
„Kedves politikusok, küldjétek a saját gyerekeiteket a frontra!”
Kőkemény üzenettel indított Donald Tusk új békepárti, jobboldali kihívója. Kevesebb, mint két hónap van hátra a lengyel elnökválasztás első fordulójáig, ami még tartogathat meglepetéseket. Ugyanis a PO és a PiS jelöltje mellett egyre inkább teret nyer magának a Konföderáció indulója, Sławomir Mentzen is. Egy érdekes jelenség tanúi lehetnek a közéleti … Olvass tovább
Lenvirágok a véres mezőkön – Tisztelgés a volhíniai magyar embermentők emléke előtt
Genocidium, azaz népírtás. Vannak olyan szörnyű történelmi események, amelyek ezzel a megnevezéssel illethetők, sőt kötelező is így nevezni, de akadnak olyanok is, amelyeket elfeledtek vagy elfeledtettek, nem ildomos szóba hozni. Egy különleges könyv bemutatóján jártunk március 26-án az Ötpacsirta Szalonban. A kötet a lengyel-magyar barátság egy nagyon fontos, mégis alig ismert fejezetét ismerteti – a lengyeleknek nyújtott magyar segítséget az ún. volhíniai mészárlás idején. A szerzők erkölcsi kötelességüknek érezték a magyar olvasó elé tárni, hogy milyen átfogó embermentő tevékenységet folytatott a magyar honvédség a második világháború idején, amikor az ukránok rendkívül kegyetlen népirtást követtek el Volhínia és Kelet-Kis-Lengyelország lengyel lakosságán.
Közös magyar-lengyel reformtervezet készült az EU átalakítására
„Európai Nemzetek Közösségére” változtatnák az Európai Unió nevét, jócskán megnyirbálnák az Európai Bizottság hatáskörét – radikális reformtervezetet dolgozott ki az MCC és a lengyel Ordo Iuris Intézet. „Javaslatunk célja, hogy az EU-t visszatereljük a helyes útra, és a legitimitás fő forrására, a nemzetekre és a polgárokra alapozzunk” – fejtette ki a hirado.hu-nak Rodrigo Ballester, a Mathias Corvinus Collegium Európai Tanulmányok Műhelyének vezetője – írja a hirado.hu.
Politikai vihar Lengyelországban: kihallgatása után meghalt Jaroslaw Kaczynski egyik munkatársa
Három nappal ügyészségi kihallgatása után meghalt Barbara Skrzypek, a Jog és Igazságosság (PiS) lengyel ellenzéki párt elnöki irodájának korábbi igazgatója. Jaroslaw Kaczynski, a párt vezetője az ügyben büntetőjogi eljárást kezdeményez.