Ízvilág

hentes

Megszavazta az Országgyűlés a műhús általános betiltásáról szóló törvényt. A tilalom az állati sejtekből vagy szövetekből mesterséges körülmények között, az élő szervezeten kívül izolált vagy előállított termékekre vonatkozik, azaz nem a vegán húspótlókra. A laboratóriumi hús körüli polémia közben egyébként kiderült, hogy tömeges előállítása a jelenlegi technológia mellett sokkal károsabb … Olvass tovább

Orbán Viktor: A rágalmazóknak a hatóságok előtt kell felelniük

A miniszterelnök azonnali kérdésekre válaszolt a parlamentben. Amit csinálnak az vádaskodás és rágalmazás – tette hozzá. A kormányfő leszögezte, senki nem tudott bizonyítékot felmutatni, a hatóságok pedig teszik a dolgukat. A rágalmazóknak pedig a bíróság előtt kell felelniük – válaszolta Aratónak a miniszterelnök a Szőlő utcai ügyben kirobbant vád kapcsán, … Olvass tovább

Nem büntetés, hanem közérdek – Ifj. Lomnici Zoltán az ukrán propaganda elleni törvényről

Elengedhetetlenné vált a politikai átláthatóság törvényi szintű megerősítése, mivel egyes külföldről finanszírozott aktivista hálózatok rejtetten befolyásolják a magyar közéletet. Az új szabályozás a nemzeti szuverenitás védelmét szolgálja a geopolitikai nyomásgyakorlások idején. A magyar szuverenitást sértő, külföldi érdekek mentén működő politikai hálózatok ellen lép fel az új, az ukrán propaganda elleni … Olvass tovább

Nagy Gábor Bálintot jelölte legfőbb ügyésznek az államfő

Nagy-Gábor-Bálint

A jelölésről a köztársasági elnök értesítette az Országgyűlést. Nagy Gábor Bálintot, a Legfőbb Ügyészségre beosztott főosztályvezető ügyészt, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatóját jelölte a Polt Péter lemondása miatt a jövőben megüresedő legfőbb ügyészi tisztségre az alaptörvényben biztosított hatáskörében Sulyok Tamás köztársasági elnök az igazságszolgáltatásban érintett jogászi hivatásrendek vezetőivel való … Olvass tovább

Kövér László: A mi ellenségünk az, aki a hazának is az ellensége (videóval)

KövérLászló

Mi a probléma a demokráciával? Miért nem lett köztársasági elnök? Milyen a viszonya Orbán Viktorral? Ezekre a kérdésekre válaszolt Kövér László, az Országgyűlés elnöke. Terjedelmes interjút adott a Maxima című műsornak Kövér László. A házelnök ebben fejtette ki a véleményét számos kérdésről. Beszélt többek között arról, hogy „a kelleténél gyakrabban … Olvass tovább

Orbán Viktor: Brüsszel ügynökei fel akarják venni Ukrajnát az unióba

Orbán-Viktor-Patrióták

Európai Egyesült Államok, nuku – jelentette ki a miniszterelnök, aki azonnali kérdésekre válaszolt az Országgyűlés hétfői ülésnapján. – Nem kenyerem a durváskodás, de amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten – fogalmazott Orbán Viktor a parlamentben a DK-s Arató Gergely azonnali kérdésére válaszolva. A miniszterelnök elmondta, hogy idén ezermilliárd forintnyi EU-s … Olvass tovább

Fejezzék be Karácsonyék a törvénysértésre felbujtást!

cöf sajtótáj 20241009 04

Sajtóhírek szerint az elmúlt napokban nyilvánosan és háttérbeszélgetések során Karácsony Gergely főpolgármester és fő famulusa, Kiss Ambrus folyamatosan hergeli a közvéleményt, arra buzdítják híveiket, hogy vegyenek részt a Pride nevű melegfelvonuláson és minden idők legnagyobb, ilyen jellegű demonstrációját kívánják megszervezni. Mindezt azt követően, hogy az Országgyűlés elfogadta a gyülekezési törvény … Olvass tovább

Hadházy Ákos kuncsorog, hogy kifizethesse a rá kiszabott bírságot

Hadházy-Ákos-FB

A politikus pénzt kunyerál az emberektől, hogy kifizesse a hétmilliós büntetést, amit Kövér Lászlótól kapott: Hadházy már nem először vívta ki a házelnök haragját, és a büntetésre ezúttal sem azzal reagált, hogy kissé magába szálljon. „Hétmillió forintra büntetett Kövér László házmester, amiért az úgynevezett parlamentben lejátszottam Orbán Viktor egy régebbi … Olvass tovább

Orbán Viktor: Európa legnagyobb adócsökkentési programját vezetjük be (videóval)

Orbán-parlament

A kormányfő a parlament tavaszi ülésszakának kezdetén szólalt fel. Európa legnagyobb adócsökkentési programját vezeti be a kormány – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn, az Országgyűlés tavaszi ülésszakának első napján elmondott napirend előtti felszólalásában. Orbán Viktor a kormány korábban már bejelentett intézkedéseit – többek között a munkáshitelt, a vidéki otthonfelújítási programot, … Olvass tovább

Kövér László: Mi, magyarok, nem kedveljük, amikor kioktatnak bennünket

Kövér-László-parlament

Magyarország a jövőben is támogatja az EU bővítésében részt vevő déli és keleti szomszédait. A Magyar Országgyűlés a parlamenti diplomácia eszközeivel, politikai és hivatali szinten egyaránt támogatta, és a jövőben is támogatni fogja az EU bővítési folyamatában részt vevő déli és keleti szomszédait – mondta az Országgyűlés elnöke hétfőn Budapesten. … Olvass tovább