Pfuj atom, éljen a lignit!

Német szénerőmű

Ja kérem, Németország az Németország. Ott minden úgy történik, ahogy történnie kell, logikusan, következetesen és ésszerűen. De miután ezt álmodtuk, rövidesen fel is ébredünk. Kár, hogy a németek nem. Diadalmámorban úszik a német „zöld lobbi”, hiszen végre-valahára megszabadultak az utolsó három atomerőművüktől is. Van tehát mit ünnepelni, hiszen ez a … Olvass tovább

Van az, ami már egy liberálisnak is sok

Gerhard Papke

Önpusztító, amit a német kormány művel. Az alapvető probléma az, hogy a jelenlegi kormány egy része, például Robert Habeck, saját bevallása szerint semmit sem tud kezdeni Németországgal. Nem érdekli őket a nemzeti identitásunk, a kultúránk, a nyelvünk, a németek érdekei – mondta az FDP egykori vezetője.

Olvass tovább

Ami, go home!

amerikai katonák

A német polgárok úgy szocializálódtak, hogy kell az amerikai jelenlét, mert az biztonságot nyújt. Az Egyesült Államok (persze a demokraták) a jók, megvédik őket és Európát a terrorizmustól, az orosz fenyegetéstől, hiszen segítettek nekik megszabadulni a (saját) nácijaiktól is, és elhozták német földre az amerikai típusú demokráciát. Csak kevesen érzékelik, milyen veszély leselkedik rájuk. Rab Irén történész írása.

Olvass tovább

Összeomlana a német egészségügy a kelet-európai bevándorlók nélkül

A német egészségügyi rendszer fennmaradása a bevándorlóktól függ, a szektor mintegy 4,2 millió munkavállalójából jelenleg közel 700 ezer a külföldi – mutattak rá a német integrációs és migrációs tanács szakértői új jelentésükben. A bevándorlók fő származási országai Lengyelország, Románia és Szlovákia. A német egészségügyi rendszer az összeomlás szélén áll a … Olvass tovább

Üdvözöljük a pártállamban!

Voks

„Képzeljük el, ha Magyarországon vagy Lengyelországban két ellenzéki pártot egyszerűen így likvidálnának. Azonnal hideg államcsínyről beszélnének, és különösen Orbán Viktor magyar kormányfőnek azonnali büntetéssel kellene számolnia, amit maga Ursula von der Leyen szabna ki, azonnal megvonnák az összes uniós támogatást, Magyarországnak az EU-ból való kizárással kellene számolnia. Németországban ez simán átmegy” – írja egy neves publicista a német választójogi törvény reformja kapcsán.

Olvass tovább

No comment

Düsseldorf

A kép a Facebookon található, kirakója pedig csak ennyit kanyarított a fotóhoz: Kár ide bármit is írni Természetesen reagálások is olvashatók, amelyekből néhányat közreadunk: -Már egy ideje ez van. A TV-ben egyre több az Angol nyelvű reklám is….mert ugyebár a :honfoglalók: beszélnek angolul is. Meg az USA csatlósai vagyunk. Hogy … Olvass tovább

A lengyel miniszterelnök Magyarországról: Mindenben egyetértünk, kivéve a háborút

Orbán-Morawiecki

Mateusz Morawiecki egy interjúban keményen bírálta Németországot, egyben bevetette az Ukrajna érdekében felvehető közös hitel és az EU-s költségvetés militarizálásának ötletét is. Scholz kancellár egyiktől sem lesz elragadtatva. Az EU-csúcs után a Politicónak adott interjújában a lengyel miniszterelnök szokásos vehemenciájával dobott be olyan ötleteket, amelyek többsége inkább kommunikációs lufinak tekinthető, semmint … Olvass tovább

A németek is keresik az antifákat

Antifa terror

Németországban is nyomoz a rendőrség a hazánkban történt, szélsőbaloldali aktivisták által elkövetett bűncselekménnyel összefüggésben. A lipcsei Connewitz kerületben és Jénában tartott razziák során többeket őrizetbe vettek – közölte a Junge Freiheit. A rendőrség Lipcsében és Jénában a baloldali szélsőséges szcéna támogatóinak több lakását is átkutatta. A rendőrök botokat, mobiltelefonokat, laptopokat, … Olvass tovább

Szijjártó Péter: Ha ezek után bárki a magyar jogállamiságot kritizálja, nevessük ki együtt!

szijjártó péter new york

„Tegnap Franciaországban parlamenti szavazás nélkül módosították a nyugdíjtörvényt, amihez természetesen nekünk semmi közünk sincs, mert nem vagyunk franciák. Ma Németországban feles többséggel megváltoztatták a választási törvényt, amihez természetesen nekünk semmi közünk sincs, mert nem vagyunk németek. Na, de barátaim, ha ezek után bárki a magyar jogállamiságot kritizálja, nevessük ki együtt!” … Olvass tovább