Orbán: Egyetértés van Európa megerősítése kérdésében a francia elnökkel

MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

A hazaszeretet, Európa megerősítése és az európai stratégiai autonómia kérdésében egyet fogunk érteni Macron elnök úrral – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök az Emmanuel Macron francia államfővel közösen tartott sajtónyilatkozatában hétfőn Budapesten. A magyar kormányfő kifejtette, nincs stratégiai autonómia európai védelmi ipar, saját, nukleáris energiaképesség, valamint mezőgazdasági önellátási képesség nélkül. Ezért … Olvass tovább

Orbán Viktor: Öt százalékkal emelkedik a normál és a tizenharmadik havi nyugdíj is

Módosítani kellett a költségvetést, mert a jegybank inflációs előrejelzése alapján a korábban vártnál magasabb lesz az infláció, ezért döntött a kormány úgy, hogy januártól három helyett öt százalékkal nőnek a nyugdíjak – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A kormányfő hozzátette, hogy ezzel a … Olvass tovább

Orbán Viktor újabb béremeléseket jelentett be

orbán rendvédelmi dolgozók béremelés

A miniszterelnök újra közösségi oldalán mutatta be, kik számíthatnak fizetésemelésre. Orbán Viktor bejegyzésében a már megszokott formulában rögzítette: „Magyarország előre megy, nem hátra!” A kormányfő bejegyzésének ezúttal a rendvédelmi dolgozók örülhetnek, hiszen az ő fizetésük is emelkedik, ahogy a tanárok és az óvónők, katonák, a kulturális ágazatban dolgozók, illetve a … Olvass tovább

Orbán Viktor: A baloldali blokk meg akarja szüntetni a rezsicsökkentést

orbán viktor

Sikertelenül igyekezett provokálni a miniszterelnököt Jakab Péter és Tordai Bence is az azonnali kérdések órájában, ahol a kormányfő bejelentéseket is tett: a nyugdíj öt százalékkal emelkedik jövőre, a pedagógusbérek tíz százalékkal, utána pedig megismételni tervezik a lépcsőzetes, ötvenszázalékos béremelést az ágazatban. Jakab Péter, az utóbbi időben ugyancsak megtépázott hírnevű Jobbik-elnök … Olvass tovább

Orbán: Új, nyílt sisakos idők jönnek

Forrás: hirtv.hu

December 8-án Angela Merkel távozik a német kancellári hivatalból. A közép-európaiak életének egy darabja is vele távozik – írja Orbán Viktor a Szamizdat 14-ben. „Mi még értettük őt, ő még értett bennünket. Szovjet megszállás, kommunista diktatúra, ellenállás és népmozgalmak 1988-89-ben, győzelem, szabadság, újraegyesítés és a csúcskancellár, Helmut Kohl, az új … Olvass tovább

Tölgyessy: a miniszterelnök hisz a rendszerében

Forrás: Mandiner

Az alkotmányjogász elmondta, „az elitellenes politika mindig megváltást ígér, de még sehol sem volt igazán eredményes, sőt, csak fokozta a káoszt.” – szemlézi a 444.hu podcastját a Mandiner. Tölgyessy Péter alkotmányjogász, politológus a 83 perces műsorban kifejtette, hogy „az ellenzéki pártok még mindig nagyon gyengék, de sok szavazónak tizenkét év … Olvass tovább

Szijjártó: Vissza a kölcsönös tisztelet talajára!

Forrás: infostart.hu

Magyarország abban érdekelt, hogy Ukrajna biztonságos, fejlődő ország legyen – erről írt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán pénteken. “Idén ünnepeljük a magyar-ukrán diplomáciai kapcsolatok felvételének harmincadik évfordulóját. Három évtizede hazánk az elsők között ismerte el Ukrajna függetlenségét” – fogalmazott a magyar külügyminiszter. Kiemelte: akkor is, azóta is – … Olvass tovább

Orbán Viktor: Meg akarjuk változtatni a brüsszeli politikát!

Varsó, 2021. december 3. A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (b) és Mateusz Morawiecki lengyel kormányfõ (j) tárgyal a varsói miniszterelnöki hivatalban 2021. december 3-án. Orbán Viktor európai konzervatív pártvezetõk munkaülésén vesz részt Varsóban. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Brüsszel ma a bevándorlást támogatja, a családokat és a gyermekeket pedig nem védi meg, pedig éppen fordítva kellene, hogy legyen – mondta Orbán Viktor kormányfő a közösségi oldalán pénteken közzétett videóban, miután megérkezett Varsóba. A miniszterelnök a lengyel fővárosban tartandó eseményről azt mondta, tizenkét olyan pártvezető találkozik, aki hangot akar … Olvass tovább