Orbán Viktor miniszterelnök közösségi oldalán jelentkezett kedden, ahol részletesen kitért arra, mit jelentene Magyarország szempontjából az az energiapolitikai irányvonal, amelyet az Európai Unió megvalósítana.
Orbán Viktor
Orbán Viktor megölésére készült egy férfi
A Szekszárdi Járásbíróság nyomozási bírája egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint Magyarország miniszterelnökének és más személyeknek a megölésére készült – írja a Feol alapján a Magyar Nemzet.
Orbán Viktor: Egy birodalmat már meglékeltünk, most jön a második
Orbán Viktor a 36 éve, Nagy Imre újratemetésén mondott beszédét idézte fel egy Facebook-posztban hétfő reggel.
Orbán Viktor: Nem hagyjuk, hogy az újabb brüsszeli hülyeség árát ismét velünk fizettessék meg
Magyarország ezért holnap hivatalosan kezdeményezi, hogy az új helyzetre tekintettel Brüsszel vegye le a napirendről az orosz energiahordozók végleges kivezetésére vonatkozó javaslatát, és haladéktalanul készítsen hatástanulmányt a közel-keleti háború következményeiről és a veszély elhárításának összeurópai módozatairól” – írta vasárnap a közösségi oldalán a miniszterelnök.
Orbán Viktor: Mindegy, hogy DK vagy Tisza, a gazdák ugyanazok!
Orbán Viktor miniszterelnök szerint mindegy, hogy a velük szemben álló erőknek DK vagy Tisza Párt a nevük, „a gazdák ugyanazok”. A kormányfő nyilatkozatát Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója osztotta meg vasárnap a Facebook-oldalán, Orbán Viktor a Harcosok Klubjában alcímmel. A kormányfő azt mondta, nagyon komoly erők roppannak egymásnak, csapnak … Olvass tovább
Orbán Viktor: Nincs alku azokkal, akik ártanak a gyermekeinknek
Új kábítószer-ellenes törvényt léptetünk életbe – jelentette be közösségi oldalán a miniszterelnök. „Nincs alku azokkal, akik ártanak a gyermekeinknek” – írta közösségi oldalán a kormányfő, majd így folytatta: „A kábítószer-kereskedők vagyona elkobozható. Évekkel súlyosbodnak a büntetési tételek. Büntetés-végrehajtás alatt jóvátételi munkavégzés. Súlyosbító körülmény, ha egy bűncselekményt kábítószeres befolyásoltság alatt követnek el. A … Olvass tovább
Orbán Viktor: Apának lenni jó, de nagyapának a legjobb
A miniszterelnök a közösségi oldalán emlékezett meg június 15-ről, az Apák napjáról. „Apák napja. Apának lenni jó. De nagyapának a legjobb.” – írta közösségi oldalán Orbán Viktor. Forrás: hirado.hu Címlapkép: Facebook/Orbán Viktor
Orbán Viktor is kommentálta Szentkirályi Alexandra a bécsi Pride-ról szóló posztját: Na, ez az, amit nem akarunk itthon!
Idén is megrendezték a bécsi Pride csúcspontjának számító Szivárványos felvonulást. A résztvevők az egyenlő jogokért vonultak fel az osztrák fővárosban. Többen is kihívó öltözékben, vagy éppen teljesen öltözék nélkül meneteltek – erre a rendezvényt meglátogató Szentkirályi Alexendra, a Fidesz budapesti elnöke hívta fel a figyelmet közösségi oldalán. Orbán Viktor miniszterelnök … Olvass tovább
Orbán Viktor: Ukrajna EU-tagsága azzal járna, hogy magyar katonák halnának meg Ukrajnában
Orbán Viktor interjút adott péntek reggel a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának.
Kemény választ küldött Orbán Viktor Brüsszel magyarokat sarcoló terveire
A miniszterelnök megígérte, nem hagyják, hogy az uniós bürokraták a magyarokon vasalják be Ukrajna támogatásának árát. Orbán Viktor magyar miniszterelnök is reagált az Európai Bizottság Magyarországnak szóló legfrissebb „országspecifikus ajánlásaira”. A kormányfő szerint Brüsszel javaslatai a magyar családok érdekei ellen hatnak, miközben a multinacionális cégek profitját és Ukrajna támogatását helyezik … Olvass tovább