Orbán Viktor a Védelmi Tanács ülése után azzal vádolta meg a Tisza Pártot, hogy Ukrajnával játszanak össze egy Magyarország ellen indított titkosszolgálati akcióban. „Sem Brüsszel, sem Kijev nem dönthet a magyar emberek feje felett!” – mondta a miniszterelnök.
Ruszin-Szendi Romulusz
Kiderült, kitől kapta Magyar Péter a hangfelvételt
A vizsgálat alapján beazonosított személy Ruszin-Szendi Romulusz korábbi vezérkari főnök támogatója volt.
Kocsis Máté: Fennáll a gyanúja annak, hogy ez a kapcsolat maga Ruszin-Szendi Romulusz volt
A Tisza Párt rendelkezik olyan ukrán kapcsolatokkal, amelyek sérthetik az ország szuverenitását – jelentette ki a Fidesz frakcióvezetője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Orbán Viktor: Ukránpárti vezetőnek semmi keresnivalója a magyar hadsereg élén. Nekünk Magyarország az első!
„Ukránpárti vezetőnek semmi keresnivalója a magyar hadsereg élén. Nekünk Magyarország az első!” – írta Facebook-oldalán megosztott videójához Orbán Viktor miniszterelnök. A Kossuth Rádióban elhangzó interjúban a miniszterelnök azt mondta, „nem éreztem biztonságban a magyar hadsereget, mert úgy láttam, hogy a vezetése ukránpárti, ahelyett hogy magyarpárti lenne.” Hozzátette, „ráadásul van itt egy személyes … Olvass tovább
Gulyás Gergely véleménye Magyar Péter hangfelvételéről: Ez egy lepkefing
A miniszter a Magyar Péter által közzétett hangfelvétel ügyét jelentéktelennek minősítette. Magyar Péter már napok óta ígérgette egy hangfelvétel nyilvánosságra hozását, amelyet a kormány „őszödi beszédének” nevezett. A csütörtök reggel publikált hangfelvételen Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter – vélhetően a haderőfejlesztésre utalva – azt mondta, hogy egy folyamat eredményeképp szakítani kell a „békementalitással”, „át kell … Olvass tovább
Ezért kellett mennie Ruszin-Szendi Romulusznak: Nem a magyar álláspontot képviselte a NATO-üléseken
A Honvédelmi Minisztérium vizsgálata feltárta, hogy Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy vezérkari főnökként kettős kommunikációt folytatott: míg jelentéseiben a magyar kormányzati álláspontot tükröző háborúellenes narratívát jelenítette meg, a NATO ülésein valójában Ukrajna-barát álláspontot képviselt, sőt, felszólalásait a „Slava Ukraina!” (Dicsőség Ukrajnának) kifejezéssel zárta. A Honvédelmi Minisztérium átfogó vizsgálatot folytatott Ruszin-Szendi Romulusz korábbi vezérkari főnök … Olvass tovább
Nyomozást indított a rendőrség Ruszin-Szendi Romulusz ellen
Magyar Péterék honvédelmi tanácsadójának luxusvillája miatt indított nyomozást a rendőrség – tudta meg a Magyar Nemzet. Ruszin-Szendi Romulusz volt vezérkari főnököt hetekkel ezelőtt hűtlen kezelés miatt jelentették fel. A BRFK Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya nyomozást rendelt el hűtlen kezelés bűntett gyanúja miatt Magyar Péter honvédelmi tanácsadója villabotránya ügyében – erre lehet … Olvass tovább
A Tisza Párt brüsszeli parancsra Ukrajnába küldené a magyar katonákat
„Szégyen és gyalázat, hogyha egy tábornok a rábízott katonákat egy olyan háborúba akarja küldeni harcolni és meghalni, amely nem a mi háborúnk, és semmi közünk nincs hozzá” – reagált Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója Ruszin-Szedni Romulusz volt vezérkari főnök szavaira Facebook-oldalán. Menczer Tamás videójában idézi Ruszin-Szedni Romuluszt, aki szerint … Olvass tovább
Megáll az ész: Magyar Péter főembere katonákat küldene Ukrajnába
Hiába igyekszik Magyar Péter kerülni Ukrajna katonai támogatásának és az ország uniós csatlakozásának témakörét, az elmúlt időszakban több olyan esemény történt, ami egyértelművé tette, hogy ez ügyben mi a Tisza Párt valódi álláspontja. Az Ultrahang című videós műsorban tavaly decemberben Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, korábbi vezérkari főnök volt a vendég, akivel … Olvass tovább
A KEHI vizsgálja Ruszin-Szendi Romulusz zsírleszívásának ügyét
Úgy tűnik, a tokáját is plasztikáztatta az egykori vezérkari főnök. A kormány a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) bevonásával vizsgálatot indított annak kapcsán, hogy Ruszin-Szendi Romulusz zsírleszívást számoltatott el TB-kártyára – jelentette be Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfón. A miniszterelnökséget vezető miniszter a sajtótájékoztatón arról beszélt, szerinte katonához eleve méltatlan a … Olvass tovább