Súlyosabb kategóriába került a Semjén Zsoltot érintő rágalmazási ügy

SEMJÉN Zsolt

Az ügyészség nagy nyilvánosság előtt, aljas indokból, jelentős érdeksérelmet okozva elkövetett rágalmazás vétségének gyanúja miatt folytat nyomozást Semjén Zsolt ügyében – derült ki egy, a politikus által közzétett dokumentumból. Ez egy súlyosabb, minősített kategóriát jelent ezen a bűncselekménytípuson belül, amelynek a büntetése akár két évig terjedő szabadságvesztés is lehet. Mint … Olvass tovább

A magyar belpolitikában 2004. december 5–e árnyéka még mindig jelen van

nacsa-semjén

A Máért kiállt a külhoni magyarok szavazati joga és a KMKSZ mellett. Egyhangúlag fogadta el a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) plenáris ülésén a zárónyilatkozatot, amelyben elutasítják a külhoni magyarság szavazati jogának megvonására irányuló törekvéseket – jelentette be Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a tanácskozás utáni budapesti sajtótájékoztatón. Semjén Zsolt a határon túli … Olvass tovább

Semjén Zsolt: Itt az ideje, hogy előny legyen, ha valaki magyar

Semjén-Zsolt

Száz éven át, Trianon után hátrány volt az, ha valaki magyar a Kárpát-medencében, ezért itt az ideje, hogy előny legyen, ha valaki magyar – mondta Semjén Zsolt, a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) ülésén csütörtökön Budapesten. Semjén Zsolt köszöntőjében a kormány nemzetpolitikai alapvetéseit összefoglalva kiemelte: mindenki, aki magyar állampolgár akart lenni, … Olvass tovább

Áltudomány és politikai propaganda: Fehér Attila a „Testbeszéd” fedőnév mögött

Fehér Attila

Egy ingatlanügynök, volt újságíró készíti azokat az áltudományos videókat, amelyek célja kormánypárti politikusok, köztük a Szőlő utcai javítóintézettel összefüggő álhírbotrány fő célpontja, Semjén Zsolt lejáratása, hiteltelenítése. Fehér Attila kommunikációs és testbeszédszakértőként kínálja „szolgáltatásait”, noha utóbbi területen nincs pszichológiai végzettsége, szakképzettsége, így szakmai jogosultsága sincs. Megtalálta a Magyar Nemzet az egyik … Olvass tovább

Pottyondy szerint Antifa-ügy nincs, Semjén-ügy van

Pottyondy Edina

Van nekünk egy nagyszerű, szókimondó, önmagát humoristának gondoló megmondó emberünk – vagy inkább asszonyunk, mert nőnemű egyedről van szó -, aki megint kimondta az igazságot. Egy nem létező ügyről, egy humor nélküli humorista. Ez a szépasszony – biztosan van, akinek tetszik, például Puzsér Róbert is ilyen volt, hiszen feleségül vette, … Olvass tovább

Semjén Zsolt: Kérlelhetetlen ellensége vagyok a pedofíliának és a pedofiloknak

Semjén Zsolt

Semjén Zsolt azt mondta, az Országgyűlés őszi ülésszakának nyitóülésén nem tervezte meg felszólalását, de az őt ért támadás, olyan mértékben az identitásába és személyiségébe vágott, hogy erkölcsi okokból fel kellett állnia. Szavai szerint nem a politikai karakterét érte támadás, nem egy szellemi vita volt, hanem legbelső identitásában támadták meg. Kérlelhetetlen … Olvass tovább

Itt a lista: ők a rágalmazók a Szőlő utcai ügyben

Nacsa Lőrinc

„Aktívan kampányolnak ellenünk és az sem drága nekik, hogy tönkre tegyenek valakit” – fogalmazott Nacsa Lőrinc, a KDNP politikusa. Miközben Magyar Péter azon bejelentése tartja lázban a véleményvezéreket, hogy tovább csúszik a Tisza Párt jelöltállítása, és megy az oda-visszaüzengetés a pénteki drónbehatolás kapcsán az ukrán féllel, a héten nagy port … Olvass tovább

Visszavonulót fújtak az álhírterjesztők, megpróbálja elkenni a felelősségét a balliberális média

Semjén-Zsolt

A baloldali portálok rájöttek, hogy túltolták a lejáratókampányukat. „Megijedtek az álhírterjesztők” – mutatott rá legfrissebb bejegyzésében Deák Dániel. A XXI. Század Intézet vezető elemzője megjegyzi, a balliberális média visszavonulót fújt, sorra ismerik el, hogy a Szőlő utcai sztori totális álhír volt, és el akarják kenni a felelősségüket. Véleménycikket közölt az … Olvass tovább

A DK-s Arató Gergely elismerte, bizonyítékok nélkül vádolták meg Semjén Zsoltot

arató gergely dk

Ami viszont még meglepőbb, hogy a volt SZDSZ-es politikus, Horn Gábor is kiállt Semjén Zsolt mellett. Elismerte a Demokratikus Koalíció politikusa, hogy bizonyítékok nélkül vádolták meg Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettest a Szőlő utcai javítóintézet kapcsán kirobbant álhírbotrányban. „Majd ha lesznek bizonyított információink, akkor azokat nyilvánosságra hozzuk” – fogalmazott Arató Gergely, a … Olvass tovább

Itt a bizonyíték, hogy teljes hazugság a DK és a Tisza pedofilvádja (videóval)

Országgyűlés-plenáris-ülés

Megszólalt Thaly Kristóf nevelő, gyermekvédelmi szakember. A Szőlő utcai javítóintézet volt munkatársa levezette, hogy miért teljes képtelenség a pedofilvád, amivel a DK és a Tisza Párt Semjén Zsoltot és más fideszes politikusokat akar besározni. Hiába állítja ugyanis Dobrev Klára és hiába utalgat rá Magyar Péter, Arató Gergely és Tordai Bence, … Olvass tovább