Szijjártó a Tranziton: A demokratikus berendezkedés súlyos válságba került

Hol a helyünk? – Magyarország külpolitikai mozgástere címmel tartott előadást Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Tihanyban.  Szijjártó Péter az előadását azzal kezdte, hogy kijelentette: a külpolitika konfliktusos területté vált. „Még mindig van mozgástere a magyar külpolitikai stratégiának, sőt ez a mozgástér egyre bővül” – jelentette ki, majd hozzátette: „továbbra is … Olvass tovább

Magyarország továbbra is globális sportnagyhatalom

Milák-magyar-zászló

A világ 95. legnagyobb népességű országaként tizennegyedikek lettünk az ötkarikás játékok éremtáblázatán a vasárnap este véget ért XXXIII. nyári olimpián. Magyarország továbbra is globális sportnagyhatalom, a világ 95. legnagyobb népességű országaként tizennegyedikek lettünk az olimpia éremtáblázatán – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán hétfőn. A miniszter bejegyzésében emlékeztetett rá: … Olvass tovább

Sör vagy fröccs? Orbán Viktor eldöntötte a dilemmát – VIDEÓVAL

Orbán-laza

Több miniszter is választásra kényszerült. Laza nyári TikTok-videóban válaszolt a nyárral, szabadságolással kapcsolatos kérdésekről a miniszterelnök. Olyan dilemmákat döntött el, hogy sör vagy fröccs, keresztrejtvény vagy lábtengó, lángost választana-e vagy hekket, hogy inkább a tengert preferálja vagy a hegyeket… Orbán Viktor mellett a kérdéseket a kormány több tagja is megválaszolja … Olvass tovább

Szijjártó: A brüsszeli hazugsággyár lendületét sem a tények, sem a nyár nem törték meg

Szijjártó Péter

És jól láthatóan a folyamatos kudarcok sem zavarják meg a működését. A brüsszeli hazugsággyár először befürdött a békemisszió támadásával azok után, hogy Orbán Viktor kijevi, moszkvai, pekingi és floridai útjait követően tárgyalt egymással az amerikai és az orosz hadügyminiszter, a svájci és az orosz külügyminiszter, az amerikai és a kínai … Olvass tovább

Budapest és Pozsony eljárás alá vonná Kijevet – VIDEÓVAL

Szijjártó Péter

Magyarország és Szlovákia eljárást kezdeményezett Ukrajnával szemben, mert az orosz Lukoil kőolajtranzitjának leállításáról szóló ukrán döntés súlyosan veszélyezteti a két ország energiaellátását. Magyarország és Szlovákia együtt konzultációs eljárást kezdeményezett az Európai Uniónál Ukrajnával szemben az ország váratlan és barátságtalan lépése miatt, amellyel részlegesen leállították a hazánkba irányuló kőolajszállítást – közölte … Olvass tovább

Magyar akciótervet kapott Ukrajna

Szijjártó-Kuleba

Fókuszban a a gazdasági fejlesztések. Szijjártó Péter Dmitro Kulebával tárgyalt nagyjából egy órán keresztül, akinek átadott egy akciótervet is. Magyarország akciótervet adott át Ukrajnának, amelyben a határon átnyúló gazdasági együttműködés fejlesztésére, különleges gazdasági zónák létrehozására tettek javaslatot – tájékoztatott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Washingtonban. A tárcavezető a NATO-csúcstalálkozóról … Olvass tovább

A kínai és a német autóipari vállalatok Magyarországon adnak randevút egymásnak – VIDEÓVAL

Szijjártó Péter

Hazánk mindent megtesz egy EU–Kína kereskedelmi háború elkerüléséért. Magyarország a soros európai uniós elnöksége idején is minden meg fog tenni annak érdekében, hogy elkerülhető legyen a kereskedelmi háború Kínával, mivel az súlyos károkat okozna a kontinens számára – figyelmeztetett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap Budapesten. A Külgazdasági és Külügyminisztérium … Olvass tovább

Magasabb sebességbe kapcsolt a háborús hisztéria – VIDEÓVAL

szijjártó péter

Megkezdődött a vörös vonalak átlépése az Európai Unióban – jelentette ki Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter arra reagált, hogy az EU Magyarország döntési jogát semmibe véve további 1,4 milliárd eurót különített el a fegyverszállítások finanszírozására, illetve javaslatot terjesztett elő katonai kiképzők Ukrajnába küldéséről. Szijjártó az európai uniós külügyi tanács … Olvass tovább

Magyarország közvetítene Moszkva és Kijev között – VIDEÓVAL

Svájci-békekonferencia

Mivel Magyarország nyitva tartotta a kommunikációs csatornákat Oroszországgal, a béke és további emberéletek megóvása érdekében készen áll a közvetítésre Oroszország felé – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap a svájci békekonferencián, amelyen a résztvevők zárónyilatkozatot fogadtak el. A tárcavezető az ukrajnai háború megoldásáról rendezett tanácskozáson felszólalásában kiemelte: egy Ukrajnával … Olvass tovább