Veszélybe került 25 ezer keresztény élete

Latakia-karácsonyi-ünnepség

Aggodalomra adnak okot a szélsőségesek fenyegető tettei (karácsonyfák ledöntése, erőszakos szlogenek hangoztatása), valamint az is, hogy a városban megszakadtak az ellátási láncok, többek között az élelmiszerellátás is, üzeni Azbej Tristan. Aleppó, Szíria vértanú városa. A súlyosan megsebesült városban 2018 nyarán, a háború után feléledt az újrakezdés reménye. Akkor, az év … Olvass tovább

Németh Miklós Attila: A készület lángja

Manfred Weber és Magyar Péter

Gumiabroncsok és szeméthegyek égtek az útkereszteződésekben, füstölgő kukák állták el az autók útját, melyek között arcukat eltakaró fiatalok száguldoztak robogóikon. Öt éve, azon az őszön, sofőrünk közölte: szálljunk le, nem tud behajtani Bejrútba. Gyalogolnunk kell a szállodánkig. A Gems Hotel a város másik felén volt, túl a parlamenten és az … Olvass tovább

Már 8000 fölött a török-szír földrengés halálos áldozatainak száma

A hétfő hajnali brutális rengés óta legkevesebb 125 utórengést észleltek Törökországban, ahol jelenleg is nagyon súlyos a helyzet. Az UNICEF jelentése szerint több ezer gyermek veszthette életét a rengésekben, ami még borzasztóbbá teszi a természeti katasztrófát. A mentési munkálatok egy pillanatra sem állnak le, és ez még egy ideig így … Olvass tovább

Kapcsolódjunk a világszerte kibontakozó ima- és segélyakciókba

Ima

A 2023. 02. 06-án hajnalban és délután a Törökország és Szíria területét sújtó 7,8, illetve 7,7 magnitúdójú, erősségű pusztító földrengésben épületek, családi házak, üzletházak, kórházak, iskolák, templomok, mecsetek, létesítmények, de mindenekelőtt emberek estek áldozatul. Keresztyének és muszlimok, gyermekek és idősek, életük teljében lévő férfiak és nők. A folyamatosan özönlő felvételek … Olvass tovább