Nyolc évben korlátozná a kormányfői hivatalban tölthető időt Magyar Péter. A liberális politikus ezzel a Momentum korábbi javaslatát vette át, amelyről már 2017-ben kimondta a Kúria, hogy az alaptörvénybe ütközik. Feltűnő, hogy több korábbi ellenzéki kormányfőjelölt, így Vona Gábor és Márki-Zay Péter is ugyanezt javasolta a választási bukása előtt.
Tisza Párt
A KEHI vizsgálja Ruszin-Szendi Romulusz zsírleszívásának ügyét
Úgy tűnik, a tokáját is plasztikáztatta az egykori vezérkari főnök. A kormány a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) bevonásával vizsgálatot indított annak kapcsán, hogy Ruszin-Szendi Romulusz zsírleszívást számoltatott el TB-kártyára – jelentette be Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfón. A miniszterelnökséget vezető miniszter a sajtótájékoztatón arról beszélt, szerinte katonához eleve méltatlan a … Olvass tovább
Nem csak Magyar Péterék programját, de még a párthimnuszukat is külföldön írták
Megírta a Tisza Párt „Kell egy jobb ország!” címmel a himnuszát. Többeknek feltűnt, hogy rejtélyesen hasonlít a szám egy svéd rockegyüttes dalához. A párthimnusz és a hozzátartozó videóklipp plagizálásáról Orbán Balázs is megosztott egy elemzést, sőt még a 444 is fennakadt a tolvajláson.
A magyarok döntő többsége támogatja a két- és háromgyermekes anyák adómentességét
Csak a Demokratikus Koalíció és a Tisza párt szavazói megosztottak ebben a kérdésben. A magyarok 72 százaléka egyetért a két- és háromgyermekes édesanyák személyi jövedelemadó alóli mentesítésével – derül ki a Magyar Társadalomkutató friss felméréséből. A kutatásból az is kiderül, minden vizsgált társadalmi csoportban többségben vannak az érintett édesanyák szja-mentességével … Olvass tovább
Kocsis Máté: A függetlenségről szóló baloldali mesével le kell számolni
A magyar demokrácia érdekeivel ellentétes, ha egy idegen nagyhatalom képviselője. Ezért a külföldi pénzek feltárása és a közzététele a legfontosabb cél. Kocsis Máté terjedelmes interjút adott a Magyar Nemzetnek, amelyben összegezte a USAID-botrány kapcsán a magyar kormány és az Országgyűlés előtt álló feladatokat. A Fidesz frakcióvezetője a washingtoni Trump–Zelenszkij-találkozó következményeiről … Olvass tovább
Hozsánna néked, Magyarnak hazudott Péter!
Van-e nagyobb önfeláldozás, mint az, ha a siker érdekében valaki hajlandó felrúgni a házasságát, fenyegetni házastársát, megfélemlíteni gyermekeit? Na ugyehogy ugye! Ez az igazi szeretet, amikor a család védelmében hajlandó valaki feláldozni a családját. Lehullott a szememről a hályog, amely eddig politikai éleslátásomat is elhomályosította! Szerencsére – túl a szemműtéten … Olvass tovább
Kirúgta az NKE Ruszin-Szendi Romuluszt
A vezérőrnagy nyilvános rendezvényen a Magyar Honvédségről és annak vezetéséről egyértelműen olyan kijelentéseket tett, amelyek kifejezetten alkalmasak a Magyar Honvédség jó hírnevének csorbítására és társadalmi megítélésének hátrányos befolyásolására, továbbá a Magyar Honvédségbe vetett társadalmi bizalom csökkentésére. Ruszin-Szendi Romulusz, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar tudományos munkatársa közalkalmazotti … Olvass tovább
Még a DK-nál is kiverte a biztosítékot a Tisza Párt legújabb akciója
A Tisza Párt a budapesti cégvezetői pozíciókra nyílt pályázatokat követelt, most viszont a saját embereit pályáztatás nélkül nevezné ki a fővárosi alapítványok élére – állítja a DK fővárosi frakcióvezetője, Déri Tibor. „A Tisza Párt eddig azt hangoztatta, hogy a fővárosi cégek élére kizárólag nyílt pályázaton lehet vezetőt választani. Mindennek objektív … Olvass tovább
Kósa Lajos is beleszállt Ruszin-Szendi Romuluszba
Németh Szilárd után Kósa Lajos is Facebook-bejegyzésben ítélte el Ruszin-Szendi Romulusznak, a honvédség volt vezérkari főnökének a Tisza Párthoz való igazolását. A volt vezérkari főnök lehet a Magyar Péter vezette párt honvédelmi szakpolitikusa, akinek Hungexpón tartott rendezvényén Ruszin-Szendi végül fel is szólalt. Hétfőn a katonaság volt parancsnokai és vezérkari főnökei … Olvass tovább
„Egy nyavalyás hazaáruló mellé álltál, ne keress többé!”
Németh Szilárd keményen kiosztotta az egykori vezérkari főnököt. Ruszin-Szendi Romulusz vezérőrnagy, a Magyar Honvédség egykori vezérkari főnöke jelen volt és beszédet is mondott a Tisza Párt szombati kongresszusán. Az esetre Németh Szilárd, a Fidesz képviselője kemény hangú posztban reagált a közösségi médiában. „Én azt hittem, hogy minden körülmények között te … Olvass tovább