Orbán Viktornak lett igaza: tényleg kiadna egy focicsapatot az elítélt EP-képviselők száma

Ursula von der Leyen

Jobboldali megerősödés ide vagy oda, már látszódnak előjelei, hogy az Európai Parlamentben lehetnek még botrányhősök. Az Európai Parlament 704 képviselőjét vizsgálva egy holland platform állapította meg, hogy a csapat negyede volt már legalább egy alkalommal „szabálysértő magatartással, korrupcióval, csalással vagy lopással” vádolva. Nem véletlen, hogy Orbán Viktor magyar kormányfő a … Olvass tovább

Rezeg a szék Ursula von der Leyen alatt

Ursula von der Leyen

Azt hitte, mindent megúszhat. Bár Ursula von der Leyen korán egyértelművé tette, hogy elindul egy második ötéves ciklusért az Európai Bizottság vezetésére, és a kampánya is hivatalosan beindult, s mögötte áll az Európai Néppárt is – most mégis megroppanni látszik a kampánya. A Politico szerint két hónappal a júniusi európai … Olvass tovább

Tuskék cserben hagyták Magyarországot az EU legnagyobb botrányában

TUSK, Donald VON DER LEYEN, Ursula

Donald Tusk döntése értelmében Lengyelország nem vesz részt Magyarország mellett az Ursula von der Leyen elleni perben, ami a 20 milliárd eurós Pfizer-ügy miatt indult. Donald Tusk miniszterelnök úgy döntött, hogy Lengyelország kilép a Magyarországgal közös perből, amely Ursula von der Leyen és Albert Bourla Pfizer-vezér üzenetváltásai ügyében indult – … Olvass tovább

Szorul a hurok Ursula von der Leyen Pfizer-botránya ügyében

Ursula von der Leyen

Bűncselekmény gyanúját vizsgálják az újrázni szándékozó politikus sms-balhéja kapcsán. A belga ügyészektől az Európai Ügyészség elé került az ügy, amiben bűncselekmény gyanúját vizsgálják az Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és a Pfizer vezérigazgatója közötti vakcinatárgyalásokkal kapcsolatban. „Közfeladatokba való beavatkozás, sms-ek megsemmisítése, korrupció és összeférhetetlenség” – áll a … Olvass tovább

Mese a mutáns mókusokról

Olaf Scholz és Ursula von der Leyen és Emmanuel Macron

Csak kapkodom a fejemet és nem értem. Nem értem, mitől ment el az esze az európai politikusok egy részének. Vagy lehet, hogy soha nem is volt nekik? Hány elmebeteg narratíva ér meg egy elmegyógyintézeti beutalót? Ezt egyelőre nem tudni, lévén, hogy az őrültek még szabadon futkosnak. Sajnos, egyikük után sem … Olvass tovább

Politico: eltörölné a vétót az Európai Bizottság

Ursula von der Leyen

Alapjaiban változtatnák meg az európai döntéshozatalt. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke olyan javaslatokat terjeszt ma elő, amelyek alapjaiban változtatják meg az EU új tagjainak felvételét. A jelenlegi „mindent vagy semmit” megközelítés helyett Brüsszel fokozatosan akarja az EU-ba illeszteni Ukrajnát, Moldovát és a Nyugat-Balkánt akarja – írja a … Olvass tovább

Perli az Európai Parlament az Európai Bizottságot

Európai Parlament

A képviselők képtelenek megérteni, hogy ami jár, az jár. Magyarországnak is. Az Európai Parlament (EP) pert indít az Európai Bizottság (EB) ellen amiatt, hogy utóbbi feloldotta a 10,2 milliárd értékű, Magyarországnak járó uniós forrást tavaly év végén. Az EB korábban azzal védekezett, hogy szerintük minden jogos és szabályszerű volt a … Olvass tovább

Így hazudnak a zárolt orosz vagyonról

Joe Biden, Ursula von der Leyen

Míg az USA arról csúsztat, hogy mindig is a teljes szankcionált orosz vagyont akarta lefoglalni, Ursula von der Leyen váratlan militarista kanyarral bevallja, hogy a pénzből nem is az ukrán újjáépítéshez, hanem fegyvervásárláshoz akarnak hozzájárulni. Feszültség kezd kialakulni a G7-ek tagjai, illetve az Egyesült Államok és az Európai Unió között … Olvass tovább

Von der Leyen megmondta, egy nép van, egy birodalom és egy vezér – a V4-nek meg vége

V4-sajtótájékoztató

Donald Tusk már megértette a leckét: aki NATO- és EU-tag, annak támogatnia kell Ukrajnát (miért is?), mert aki ezt nem teszi, kizárja magát a közösségből. Ungváry Zsolt írása. A Nyugat-Európába irányuló kereskedelem hasznát már a középkorban is igyekeztek a Lajtán túl lefölözni. Bécs városának árumegállító joga arra kényszerítette az áthaladó … Olvass tovább

Gyorsan meglett Tusk jutalma: 137 milliárd eurót kap Lengyelország

TUSK, Donald VON DER LEYEN, Ursula

Ursula von der Leyen szerint lenyűgöző az éppen visszaépülő lengyel jogállam. Az előző kormány igazságügyi miniszterhelyettese ellenben kijelentette a kormányváltás óta a lengyel jogrendben még semmilyen változás nem történt, a brüsszeli politikusok a döntéshozatal során nem a jogállamiságot tartották szem előtt, hanem azt, hogy az „engedelmes és alárendelt” Donald Tusk kerüljön hatalomra.

Olvass tovább