Mit jelent a „győzelem” Ukrajna, és mit Oroszország számára?

A győzelemről vagy az elfogadható vereségről alkotott elképzelések épp úgy változnak, ahogy azt a harctéri erőviszonyok realitása diktálja – írja Alexander E. Gale külpolitikai elemző a National Interesten. A kijevi és moszkvai döntéshozók az ukrajnai események gyakran váratlan alakulása szerint értékelik át újra meg újra, hogy milyen paraméterek határozzák meg … Olvass tovább

Ukránt fogtam, nem ereszt

A klasszikus „törököt fogtam” közmondás azt jelenti, hogy sikerült megszerezned, amire vágytál, elérted, amit akartál, ám az csalódást okozott, és hiába szabadulnál tőle, már nem tudsz. A fényes tekintetű Nyugat elszámolta magát, nem is kicsit: míg pénzt-paripát nyakló nélkül invesztál az oroszokkal vívott proxyháborújába, tudja, hogy a globális erőegyensúly szempontjából … Olvass tovább

Megérkezett Kijevbe Novák Katalin

Forrás: Mandiner

Sajtóhírek szerint, – ahogy erről tegnap beszámoltunk mi is– a magyar államfő vonattal ment Lengyelországba, és onnan indult tovább Ukrajnába. A köztársasági elnök éjszakai vonat út után ma reggel már megérkezett Kijevbe – adta hírül az ATV. Ahogy arról portálunk is beszámolt, Novák Katalin Zelenszkij elnök meghívására utazott az ukrán fővárosba. Az … Olvass tovább

RENDKÍVÜLI: Volodimir Zelenszkijhez utazik Novák Katalin

Novak Katalin koztarsasagi elnok

Novák Katalin köztársasági elnök Volodimir Zelenszkijhez utazik, az ukrán elnök meghívására. Az Index értesülései szerint a magyar államfő vonattal megy Lengyelországba, és onnan megy majd tovább Ukrajnába – olvasható a Mandineren. A háború kezdete óta ez lesz a legmagasabb szintű látogatás a magyar állam részéről. Novák Katalin nem is olyan rég kárpátaljai árvákat fogadott a Sándor-palotában, … Olvass tovább

Zelenszkij „jelentős eszkalációnak” nevezte a lengyel területet ért rakétacsapást

Volodimir Zelenszkij

Jelentős eszkalációnak minősítette Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedd esti videóüzenetében azt, hogy Oroszország a NATO-tagállam Lengyelország területére mért rakétacsapást, és intézkedésre sürgette az északatlanti szövetséget – számolt be a Jevropejszka Pravda hírportál. „Orosz rakéták találták el Lengyelországot. Hányszor mondta Ukrajna, hogy egy terrorista állam nem korlátozza magát a mi országunkra, … Olvass tovább

Arany középút a háború lezárásához?

Forrás: Facebook

Kiszivárgott: megszületett egy békeajánlat, ami asztalhoz csábíthatja Putyinékat. Ez lehet az arany középút Ukrajna és Oroszország számára? Demkó Attila, biztonságpolitikai szakértő a Facebook-oldalán fejtette ki véleményét az oroszok herszoni kivonulásával kapcsolatban. A szakértő bejegyzésében ugyanakkor arra is kitért: a jelenlegi helyzetben talán egy fokkal közelebb kerülhetett a béke lehetősége. „Egy … Olvass tovább

Politikailag éretlen, gyáva – német olvasók véleményezték Zelenszkijt

A német Spiegel magazin olvasói szerint Volodimir Zelenszkij ukrán elnök gyáva, mert nem vesz részt a G20-ak találkozóján, ahol megbeszéléseket folytathatna Vlagyimir Putyinnal a háború végéről  – írja az Izvesztija. Az egyik olvasó szerint  „az ukrán elnöknek nincs elég bátorsága, hogy találkozzon Putyinnal. Ez érthető azután, hogy ennyit sértegették Oroszországot … Olvass tovább

Francia vélemény: Zelenszkij egy maffiózó

Volodimir Zelenszkij

Florian Philippot ismert francia politikus maffiózónak nevezte Volodimir Zelenszkijt, miután az ukrán elnök 38 milliárd dollárt követelt az EU-tól – – olvasható az Origo cikkében. Ursula Von der Leyen és Németország azt akarja, hogy az EU fizessen, tehát nagyrészt Franciaország! Elég volt, végképp tönkre akarjuk tenni magunkat egy háborút akaró … Olvass tovább

Múltidéző: Zelenszkij, aki csak előre megírt szövegeket tud elmondani

Zsidó showman lehet Ukrajna következő elnöke címmel írt cikket 2019-ben az ukrán választások előtt a Neokohn szerzője, Eperjesi Ildikó. Rendkívül tanulságos most, az azóta történtek ismeretében visszaidézni a mindössze három évvel ezelőtti helyzetjelentést, amely nem csupán a választási esélyeket latolgatja, de a komikus személyiségét is plasztikusan rajzolja meg. Az alábbiakban … Olvass tovább

Alternatív valóságok: Zelenszkij szerint Ukrajna újjászületett az orosz támadás után

Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök szerint országa vissza fogja foglalni az elcsatolt Krímet és a megszállt területeket keleten. Ukrajna újjászületett, amikor Oroszország február 24-én megtámadta az országot – jelentette ki szerdán Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az ország függetlenségének 31. évfordulója alkalmából. Az mondta, hogy országa vissza fogja foglalni az elcsatolt Krímet és a … Olvass tovább