Takács Péter szerint Hegedűs Zsolt dilettantizmusa miatt összeomlott a Szent János-kórház elektromos hálózata

Szerző: civilek.info

BELFÖLD

Hegedűs-tánckar

Takács Péter szerint Hegedűs Zsolt szakmai hibái is hozzájárulhattak ahhoz, hogy a Szent János-kórház elektromos hálózatát a klímatelepítéssel túlterhelték, miközben az intézmény MR-készüléke augusztus óta javításra vár. A volt államtitkár szerint az egészségügyi miniszternek abba kellene hagynia a bohóckodást és a munkára kellene koncentrálnia.

Mister Hegedűs a Madách Színházban bohóckodik, illetve az én évekkel ezelőtti belső levelezésemet olvasgatja, miközben a Szent János-kórházban az áramingadozás miatt még augusztusban meghibásodott MR-készüléket azóta sem sikerült megjavítani” – írta csütörtöki Facebook-bejegyzésében Takács Péter. A volt egészségügyi államtitkár hozzátette: a meghibásodás okáról sem adnak rendes tájékoztatást, csak az RTL tudósításában mindössze egy fél mondattal utalnak rá.

Takács: Még a klímásítást sem tudják jól csinálni!

Ahogy miniszterelnök úr az ukrán nagykövetnek írta fura angolsággal: »I am helping you!« Az egészségügy területén a Tisza kormányzásának első 5 hónapjában egyetlen látványos intézkedést hajtottak végre: 3,6 milliárd forintos erőltetett klímásításba kezdtek. De még ezt sem tudták jól csinálni!” írta Takács, hozzátéve, hogy

sok kórházat vontak be, de kevés helyen valósult meg komoly légtechnika kiépítése. Ahelyett ugyanis, hogy a kész tervekkel bíró, általunk megkezdett programot folytatták volna, telepakolták a kórházakat SPLIT klímákkal.

Takács Péter hangsúlyozta:

Mi szóltunk előre. Figyelmeztettük őket, hogy ezek sem infekciókontroll szempontjából nem mindenhol megfelelők kórházi körülmények közt, sem az elektromos hálózat nem bírja ezt a terhelést. 2 éve, amikor a klímákkal támadtak, egyértelműen elmagyaráztam: nem a szándék vagy az anyagi erőforrás a gátja a klimatizált kórtermek bővítésének. Egyszerűen az elektromos hálózat nem bírná a terhelést, összeomolhat a kórház elektromos hálózata és veszélybe kerülne a betegellátás, ha nem lennénk tekintettel a betáp maximális terhelhetőségére.”

Az egykori államtitkár több kérdésben is választ vár Hegedűstől

A volt államtitkár szerint először a szolgáltató oldalán kell megtenni a bővítést, utána jöhet a kórházi oldal. Megjegyezte azt is, hogy Magyar Péter politikai akarata és Hegedűs Zsolt dilettantizmusa azonban felülírták a józan ész és a fizika törvényeit. Így történt, hogy a Szent János-kórház 800 amper maximumra tervezett trafóállomásán az erőltetett klímatelepítésnek „köszönhetően” majdnem 1200 amper terhelés lett! Borítékolható volt a meghibásodás – írta.

Takács ezekben a kérdésekben várja Hegedűs válaszát:

  • Összefüggésben van-e az áramingadozás a belső hálózat túlterhelésével? (Spoilerveszély! Erre tudom a választ.)
  • Milyen egyéb készülékekben, mely épületekben keletkezett kár?
  • Történt-e az áramingadozás alatt vagy annak következtében személyi sérülés akár beteg, akár dolgozó esetében?
  • Mennyivel növekedett meg a várakozási idő a kiesett készülékek miatt? Mikorra lesznek képesek helyreállítani a normál üzemet?
  • Mekkora a keletkezett kár összege?
  • Ki a felelős azért, hogy ez megtörténhetett?
  • Kizárólag a Szent János-kórházban okozott-e eddig kárt a hozzá nem értésük vagy több kórházban is előjöttek-e a bajok a túlterhelés miatt?
  • Felmérték-e, hogy melyik kórházakban áll fenn hasonló kockázat a felelőtlenül kivitelezett klímásítás miatt?”

Takács hangsúlyozta, az ágazatirányítás egy szakma.

Nem értettek hozzá 5-6 éve sem, amikor a Covid-védekezés miatt támadtak, nem értettek hozzá 2 éve, amikor hőmérőzéssel hergeltek a kórházakban, és nem értenek hozzá most sem!”

írta.

Magyar Nemzet

Hegedűs Zsolt az Evita díszbemutatója után a Madách Színház színészeivel – Fotó: Facebook/Tanács Zoltán

Köszönettel vesszük és hálásak vagyunk a megemelkedett támogatási összegekért. A kialakult helyzetnek megfelelően a hatékony felhasználásra teszünk ígéretet.

Továbbra is várjuk támogatásukat!

Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány
Unicredit Bank 10918001-00000064-35950004