Magyarország kormánya az idén is biztosítja a cukorbeteg gyermekek nyári táboroztatását – jelentette ki Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója Facebook-oldalán közzétett videójában.
Nyitrai Zsolt kiemelte: Orbán Viktor kormánya szolgáltató államot működtet, ezért fejlesztették ki a Digitális Állampolgárság Programot, ezért indították el a Gondosóra programot, illetve adtak ingyenes számítógépeket a tanároknak és a diákoknak – írja az MTI.
Elmondta:
Magyarországon több ezer gyermek él 1-es típusú diabétesszel, akiknek nagyon fontos, hogy szabadidejüket biztonságos környezetben, szakszerű felügyelet mellett töltsék el.
Éppen ezért a szolgáltató állam jegyében Magyarország kormánya az idén is biztosítja a cukorbeteg gyermekek nyári táboroztatását – fogalmazott, hozzátéve, hogy ez jó program a gyermekeknek és nyugodt kikapcsolódás a szülőknek. A videóban Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter arról beszélt, hogy amellett, hogy a cukorbeteg gyermekek részt vehetnek az Erzsébet Alapítvány által szervezett balatoni táborok turnusaiban, a kormány a cukorbetegekkel foglalkozó szervezetek saját nyári táborait is támogatja.
Hozzátette:
a táborokban a rengeteg program mellett modern szállást, korszerű körülményeket, igény szerinti speciális étrendet, a cukorbeteg gyermekeknek pótétkezést és 24 órás gyermekorvosi ügyeletet is biztosítanak.
A miniszter hangsúlyozta: 2017 óta minden diabéteszes gyermek számára adott a lehetőség a részvételre az Erzsébet-táborokban, várnak az idén is mindenkit.
Forrás: hirado.hu
Címlapkép: Facebook/Nyitrai Zsolt