Szél Bernadett állítja, ő a rendőrség tájékoztatása alapján gyanúsította hivatali vesztegetés elfogadásával Tarnai Richárd főispánt, a hatóságok szerint azonban az LMP egykori társelnöke félreértette a tájékoztatást.
A Facebookon kérte követői segítségét Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő Szél Bernadett ügyében, akinek több százezer forintos perköltséget kell kifizetnie a zsámbéki hulladéklerakóval kapcsolatos, Tarnai Richárd főispánt is érintő ügyben.
Szél Bernadett volt országgyűlési képviselő korábban azt írta, felmerült Tarnai Richárd Pest vármegyei főispánnal szemben a hivatali vesztegetés elfogadásának gyanúja a zsámbéki hulladéklerakó ügyében. Az ügyet átadták az ügyészségnek.
Szél Bernadett minderről a rendőrség tájékoztatása alapján számolt be, a hatóságok később közlése szerint azonban az LMP egykori társelnöke félreértette a tájékoztatást, Tarnai Richárd pedig pert indított.
Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő – aki 2016 és 2018 között Szél Bernadett-tel együtt szintén társelnöke volt az LMP-nek – közösségi oldalán arra kérte követőit, hogy segítsenek előteremteni a Tarnai Richárddal peres ügybe keveredő politikusnak a több százezer forintos párköltséget, valamint az illeték mértékét. A politikus szerint mindez azért történt, mert Szél Bernadett megírta Tarnai Richárddal kapcsolatban, amit a rendőrségtől megtudott a zsámbéki hulladéklerakó ügyében.
„Később a rendőrség visszakozott, ők nem is úgy gondolták, de akkor ez már le volt írva. A vélhetően politikailag motivált bíróságoknak viszont ez már elég volt ahhoz, hogy elmarasztalják a volt képviselőt” – jelentette ki a Facebookon Hadházy Ákos.
Szél Bernadett-tet bocsánatkérésre kötelezték
Mindeközben a volt országgyűlési képviselő szintén posztolt a közösségi médiában, és azt írta, hogy az ellene született ítélet miatt közzé kell tennie egy szöveget, amely így szól: „2021. november 4-én a Facebook-oldalamon megjelent egy olyan közlemény, amely a nagy nyilvánosság előtt súlyosan sérti Dr. Tarnai Richárd, Pest megyei főispán jó hírnevét, mert olyan hamis látszatot kelt, mintha személyesen Dr. Tarnai Richárddal szemben bűncselekmény alapos gyanúja merült volna fel, és ennek érdemi vizsgálata alapján további nyomozati cselekmények történtek volna. Az okozott jogsérelemért Dr. Tarnai Richárd főispántól bocsánatot kérek.”
Címlapkép: Illusztráció / Forrás: Rákay Philip Facebook