VÉLEMÉNY
Lassan a testtel a befagyasztott orosz vagyon kapcsán!
Ukrajna finanszírozása kapcsán igen súlyos jogi és politikai aggályok merülnek fel. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke 2025. ...
Biztos, mégsem, talán
Bizonytalanságban és persze izgalomban tartják a meteorológusok az ország aparaját-nagyját azzal a kérdéssel, hogy lesz vagy nem lesz havazás karácsonykor. ...
Ifj. Lomnici Zoltán szerint győz a Fidesz-KDNP a jövő évi választáson
Kihelyezett Civil Akadémiát szervezett a Civil Összefogás Fórum Miskolci Klubja csütörtök estére, ahol a meghívott előadó, ifj. Lomnici Zoltán elmondta, ...
Születésnapi búcsúztató
Csukott szemmel kanalaztam a levest. Tehettem, mert, ha a stúdióban még nem is, az ebédlőben már magabiztosan közlekedtem. Ha gyermekkorom ...
A Tisza Párt online pénzgyűjtési gyakorlata is jogi és adatvédelmi aggályokkal terhelt
A Tisza Párt által online pénzgyűjtéshez igénybe vett adatfeldolgozó közreműködése során harmadik országba vagy nemzetközi szervezet részére történő adattovábbítás valósulhat ...
Hitünk, értelmünk, hazánk iránt érzett hűségünk győzelemre ítéltetik
Csizmadia László, a Patrióta Európai Civil Együttműködésért Alapítvány (PEuCET Alapítvány) alapítójának a VI. PEuCET Konferencián elmondott nyitóbeszédét az alábbiakban teljes ...
Dugósiker
Van mire büszkének lenni szép fővárosunk vezetésének, ismét sikerült előrébb araszolni az európai dugólistán. Egy navigációs cég, a Tomtom friss ...
Ki rabolta ki az országot?
Megfigyeltem, hogy a mi panaszkodós világunkban a jó könnyebben kihull az emlékezet rostáján, mint a rossz. Különben hogyan futna be ...
Antallnak kellett valaki, aki a Szovjetunió felé úgy nyitja a magyar világot, hogy nincs a zsebében egy régi vörös pártkönyv – Civilek Podcast Kelemen Andrással
Kelemen András az 1956-os szerepvállalása után a külföldre menekülés helyett választotta a szakmába temetkezést, közben folyamatosan kihasznált minden lehetőséget a ...
Csak függetlenül
Török Gábor politológus iskolapéldája annak, miként lehet sejtelmes, kétértelmű kitételekkel fenntartani a független szakértő imázsát még akkor is, ha politikai ...









