Az amerikai titkosszolgálat folytathatott lejárató kampányt a kínai Covid-vakcinák ellen – ezt derítette ki a Reuters nemzetközi hírügynökség. Szerintük összehangolt kommunikációs kampány zajlott éppen akkor, amikor a pandémia a leginkább tombolt, naponta ezrek haltak meg, és fontos lett volna, hogy az emberek bízzanak az oltóanyagokban.

Elhagyatott utcák, bezárt üzletek és csak elvétve szállingózó emberek – a világ legforgalmasabb és legzsúfoltabb helyszínei egytől egyig ilyen képet festettek 2020 tavaszán. A koronavírus-járvány mindössze néhány hét alatt felforgatta a világot, a vírus gyors terjedése pedig napról napra egyre több életet követelt.

Az egyetlen hatékony megoldást a vakcina kifejlesztése jelentette, az első oltóanyagokra azonban csaknem egy évet kellett várnia a világnak.

Elsőként a kínai csúcstechnológiával felszerelt Sinovac gyógyszergyártó cég jelentette be, hogy elkészült a védőoltással. Bár az oltóanyagot szinte egy időben kezdték el szállítani a német–amerikai érdekeltségű Pfizer–BionTech termékével, nemzetközi szaklapok és orvosszakértők is sorra érveltek a kínai oltás mellett.

Míg a Pfizer egy új technológián alapuló mRNS-vakcinát fejlesztett, addig a Sinopharm hagyományos eljárással, vagyis a korábban használt ártalmatlanított vírus segítségével juttatja a tüskefehérje génjét a szervezetbe. A vizsgálatok szerint ráadásul már az első adag oltás után jelentős mértékben megindult a szervezetben az ellenanyag-termelés és a Sinopharm a koronavírus új változatai ellen is hatékonynak bizonyult.

A Sinopharm mellett szóló érvek között szerepelt az is, hogy oltóanyag nem igényel speciális hűtést, így könnyebben kezelhető, és hosszabban tárolható.

Ennek is köszönhető, hogy a kínai Sinopharmot 2021 januárjára, vagyis alig egy hónap alatt 30 millió ember kapta meg világszerte. Egyebek mellett ezt az oltóanyagot választották a gazdag közel-keleti országok, például Bahrein vagy az Egyesült Arab Emírségek.

Álhírekkel próbálták elbizonytalanítani az embereket

A kínai vakcina két dózisa hatástalan az omikron variáns ellen. Az indonéziai orvosok Sinopharmmal oltatták be magukat és megbetegedtek – az egyik legnagyobb amerikai napilap, a The New York Times hasábjain ilyen és ehhez hasonló írások jelentek meg.

Bár a kínai oltást a szakmai szervek hitelesítették, az amerikai sajtó naponta százával tette közzé az annak hatékonyságát megkérdőjelező cikkeket,

ezeket pedig más országok sajtóorgánumai is átvették.

A magyar kormányt is folyamatos támadások érték, amiért nagy mennyiségben szerzett be kínai oltóanyagot.

Az amerikai titkosszolgálat terjesztette, hogy nem hatékony a kínai Covid-vakcina – erről ír most a Reuters. A nemzetközi hírügynökség legalább 300 olyan hamis felhasználói fiókot azonosított az egyik legnagyobb közösségi oldalon, amelyeken a kínai vakcina hatékonyságát megkérdőjelező tartalmakat tettek közzé. A bejegyzéseket később amerikai katonai tisztviselők is megosztották.

Az Egyesült Államok hadserege – a Reuters szerint – a titkos kampányt a Fülöp-szigeteken indította el,

de a Pentagon mindenhol a helyi közönségekhez igazította az álhíreket.

A muszlimok körében például azzal riogattak, hogy az oltások disznószövetet tartalmaznak, a kínai vakcina így nem fér össze az iszlám vallás törvényeivel.

A nemzetközi hírügynökség oknyomozó riportja arról számolt be, hogy Washington célja még az emberek millióinak életét követelő járvány csúcspontján is az volt, hogy az álhírek terjesztésével csökkentse Kína befolyását a Távol- és a Közel-Keleten. A Reuters hozzáteszi: az amerikai titkosszolgálat hamis állításai és lejárató kampánya gyorsan elterjedt Európában is.

Forrás: M1 / hirado.hu

Fotó: MTI/Kiss Dániel