Egyre több olyan észrevételt, javaslatot kapunk határainkon kívül élő honfitársainktól, melyek célja, hogy segítsék a keresztény-konzervatív kormányzás sikerét, támogassák az Orbán-kormányt a 2022-es választásra való felkészülésben.
Kósa Lajos Norvégiából, Oslóból küldte el javaslatait, és ajánlja fel segítségét:
A jelenlegi kormány szerintem és sokak szerint a magyar történelem legjobbja. Sajnos a beépített ágensek, ún. tanácsadók (volt komcsik, mai libsik) miatt sokszor túl elegáns, és nem lép fel ellenük, mert félti, hogy a nemzetközi és magyar ellenséges (nem ellenzék), liberálisan irányított sajtó további hazugságokkal traktálja a világ és Európa népeit! De ez a hozzáállás nem helyes, és nem hoz semmit a „konyhára”!
Régi, de újdonságnak számító lehetőségek adottak és vannak, amit NEM lehet elhallgatni, elferdíteni a világ közvéleménye előtt! Használni kell az ellenfél (ellenség) praktikáit demokratikusan, tényekkel operálva! Sőt, segítségüket kérve (pl. Nemzetközi zsidó szervezetek, Rabbik tanácsa, EU, ENSZ, Vöröskereszt, Vatikán, stb.).
A Kósa Lajos Oslo Budapest szisztéma már eddig is, de most igazán be tudja mutatni, hogyan kell TÁMADNI a posztkommunista, liberális hazugságok ellen, egyszerű eszközökkel!
A belső ellenség (moslék koalíció) esetében országszerte óriásplakátokon bemutatni, idézni az ún. ellenzék és személyek mondásait, kommentár nélkül! Sajnos példák tömkelege van! Pl. az antiszemitizmus Magyarországon: Baranyi (Krisztina): „elegem van ebből a rohadt zsidóból”!
Rasszizmus és cigányellenesség, Bangóné Borbély Ildikó „sok a patkány” (Fidesz-KDNP szavazó, az ország 2/3-a, így több százezer cigány szavazót is…vérig sértett). Niedermüller a német ügyészség által keresett DK-s polgármester, „keresztény, fehér, heteroszexuális képződmény” kijelentésével. És mindezek teteje, hogy Gyurcsányné Dobrev Klára az Apró tömeggyilkos unokája a zsidóktól ellopott villából bejelentkezett magyar miniszterelnöknek!
Meg kell Merkel kancellárt kérdezni, mit szólna Németország ha Hitler unokája a zsidóktól lopott berlini villájából jelentkezne be német kancellárnak!? Az alkalmak adottak, mert tart sajtótájékoztatókat, ahol fel lehet tenni pl. ezt a kérdést.
A tények és érvek ellen nincs senkinek lehetősége fellépni, vagy elhallgatni! Az óriásplakátokat nem tudják cenzúrázni, a magyar választó hónapokon keresztül naponta láthatja, és nem felejti el. Sem a tetteket, sem a szavakat!
Hasonlóan bemutatni fotókon a 2006-os ünneplőkre lövő pribékeket, és Gyurcsányt idézni, „hazudtunk reggel, éjjel meg este”, és nem csináltunk semmit, trükkök százaival csaltunk, loptunk és EL LEHET MENNI EBBŐL A @RVA ORSZÁGBÓL! Gyurcsány! Világcsúcstartó (mint) kezdő diktátor, mert ilyet még a legborzasztóbb diktátor sem mondott a saját országáról!
És hogyan lépjünk fel külföldön? Pl. Norvégiában megy a liberális propaganda, hogy az Orbán-diktatúra ingyen pénzeket kap (kb. 250 millió koronát) évente AJÁNDÉKBA Norvégiától! Hasonlóan (érvelnek) a nyugati EU-ban! Ellenlépés: minden magyar nagykövetségen egy közös időpontban magyaros sajtótájékoztatót kell tartani a magyar követnek, szimultán tolmácsolással, és tisztázni, hogy mi magyarok soha senkitől, semmikor, semmilyen ajándék pénzeket nem kaptunk! Sőt, lehetne a német gazdasági minisztert idézni, „minden (Magyarországon) befektetett egy Euró nekünk németeknek három eurót fial!”
Ezeken a sajtótájékoztatókon lehet szó szerint Gyurcsányt idézni, és miután az elájult TV-s újságírókat a mentők elszállították, mert eddigi életükben ilyet soha nem halottak, politikustól meg pláne, szégyenérzet nélkül Bangónét, Baranyit, Nidermüllert, és Hadházit (szó szerint) idézni!
A hatása hatalmas lenne, és nem lehet elhallgatni, mert konkurencia harc van, és ha jobbosok írnak róla, akkor a liberálisoknak is be kell számolni(uk)!
A magyarországi plakátok finanszírozását költségmentesen el tudom intézni. A nagykövetségeken, pl. a németországi magyar nagykövetségen, rendelkezésre állok a sajtókonferenciát megtartani! Tapasztalattal rendelkezem, mert több világhírességgel tartottam sikeres sajtókonferenciát!
Kósa Lajos, Oslo
Illusztráció: PestiSrácok