A mai ellenzék politizálási stílusa jakobinus-bolsevik elveken nyugszik: kizárólagosság, tévedhetetlenség, kompromisszumképtelenség és gyűlölet.

Ebben a politizálási stílusban nyoma sincs koherens társadalom- és gazdaságpolitikának, avagy jövőképnek. Egyetlen célja Orbán Viktor leváltása. Ehhez a politikai háborúhoz nyugaton élő balliberális entellektüelek szerint minden eszköz megengedett. A Nobel-díjas osztrák drámaíró, Elfriede Jelinek vezetésével német és osztrák művészek üzenték: szítsatok lázadást (a második) az Orbán-kormány ellen! Az Amerikában élő Ch. Gati írja: „Igenis vannak lehetőségek arra, hogy a kormányt – ha lehet demokratikusan, ha nem lehet másképpen – elmozdítsák.” A gyűlölet erejét már Kornis Mihály liberális drámaíró is felismerte (Beszélő, 1993. december 21.): „Mi sokkal jobban gyűlölünk titeket, mint ti minket.” Manapság a gyűlölet az kohéziós erő, ami összetartja a vöröset, a barnát, a zöldet és a kéket.

A közéleti gyűlölködés az SZDSZ színre lépésével honosodott meg hazánkban, majd azt 2001-ben az MSZMP választási tanácsadója, Ron Werber kapcsolta magasabb fokozatba. De mára már minden erkölcsi gát átszakadt, a jobboldalra és a miniszterelnökre elképesztő mennyiségű mocsok hullik. Balliberális szellemi verőlegények 2013 őszén virtuálisan meglincselték a miniszterelnököt. Az O1G minősíthetetlen jelző egy 2017. évi tüntetésen tűnt fel, mint közösségépítő szimbólum! A miniszterelnököt rendszeresen előnytelen, torzított képen jelenítik meg. Szabó Tímea – a párbeszéd kifejezés élő karikatúrája – sorozatosan, üvöltve zúdít hamis vádakat a miniszterelnökre. Róla egyébként meg lehetne mintázni a gyűlölködés szobrát. De a sorból nem hagyhatjuk ki Hadházy Ákos, Jakab Péter és Gyurcsány Ferenc képviselők eszelős kirohanásait sem. Legutóbb, 2021. április 27-én, az ATV „beszéljük meg” című műsorában Vadai Ágnes, a DK elnökhelyettese a Covid elleni védekezés kapcsán Orbán Viktor miniszterelnököt „szívtelen dögnek” nevezte. Kérdésem: ez az ocsmány, gyűlölködő, alpári stílus hogyan egyeztethető össze a balliberálisok által trónra emelt emberi méltósággal? Hová vezet a megzabolázatlan gyűlölködés? Az utóbbi kérdésre Konrád György adja meg a választ a „Zsidókról” című könyvében: „Ahol a gyűlölet beszéde felhangzik, ott vérszag van a levegőben.” Nos, kedves balliberálisok, ez a cél?

A gyűlölködés egyébként komoly társadalmi probléma. Idézet a Wikipédiából: A gyűlölet…egyike a legvadabb, legártalmasabb mozgató erőknek az emberi életben. A gyűlölet igazságtalan, mint minden szenvedély, elvakítja az értelmet, egyebet se tekint, mint a gyűlölet tárgyának megrontását, végső esetben teljes megsemmisítését. Az a társadalom, melyben a gyűlölet uralkodik, önmagát pusztítja…A gyűlölettől megszabadulni ugyanakkor kifejezetten nehéz, mivel az alkoholhoz és a kábítószerekhez hasonlóan módosult tudatállapotot okoz, és ezáltal ugyanúgy addiktív, vagyis függőséget okoz.” A gyűlölet szította vad düh miatt komolyan kell venni a lámpavasra akasztással, a földönfutóvá tétellel és az alkotmány időszakos felfüggesztésével kapcsolatos fenyegetéseket. Az utóbbi szellemi muníciót adna a lincseléshez is, hiszen a törvényesség fel van függesztve. Az alkotmány felfüggesztése olyan, mint amikor a középkorban egy város elfoglalása után három nap szabad rablást kaptak a hódítók!

Fentiek alapján ki kell mondani a következőket. Önök, balliberálisok azért alapozzák összes politikai megnyilvánulásukat és választási kampányukat a gyűlöletre, mert az, a fenti idézet alapján „elvakítja az értelmet”. Ez pedig aljasság, a választópolgárok tudatos becsapása. Viszont annyira hatékony, hogy tömegek tudatáig nem jut el az, hogy az Unióban a villany, gáz és a víz ára Magyarországon a legalacsonyabbak egyike. Pedig havonta megkapják azt a számlát, amely tartalmazza megtakarításukat. Sőt, arra a politikai erőre fognak ismét szavazni, mely a közműveket újra el fogja adni, és az árakat az új tulajdonos majd hozzáigazítja a nyugati szinthez. Másik példa. Május elején, amikor a népesség beoltottsága az uniós átlagnak közel duplája, a megkérdezettek húsz százaléka szerint ez nem siker (MN május 7.) A gyűlölet tényleg „elvakítja az értelmet”.

Néhány történelmi példa arra, hová vezet a gyűlölködés. A faji gyűlölet nácizmushoz. Az osztálygyűlölet bolsevizmushoz. A nemzeti gyűlölet (sovinizmus) népirtáshoz: hutuk-tuszik, szerbek-horvátok-bosnyákok. A vallási gyűlölet elüldözéshez és tömeggyilkossághoz. Muzulmánok-hinduk. Muzulmánok-keresztények. Mindezek alapján leszögezem, hogy aki a politikai életben gyűlölködő, az bűnt követ el az emberiség ellen. Olyan tüzet élesztget, mely lehet, hogy tűzvészhez vezet.

 

2021.05.08.

 

Bartha Pál ny. erdőmérnök

Telki

 

Kép forrása: wikipedia