Megdöbbentő felvételeket hozott nyilvánosságra a helyi önkormányzati propaganda-harsona, a minap.hu oldal Budapest főpolgármesterének pénteki miskolci látogatásáról. Karácsony Gergely az ellenzéki előválasztás című cirkusz keretein belül bemutatta az általa támogatott jelölteket és az Erzsébet téren összegyűlt nagyjából száz-százötven szimpatizánsával magyar nyelven ismertetni szerette volna a politikai programját, ám erre még súgógép segítségével sem volt képes. Karácsony, a hiperpasszív szónok nem tudott önálló gondolatokat kipasszírozni magából, borsodi szereplése során Gyurcsánytól ellesett színészi allűröket vetett be és Orbán Viktor beszédeiből plagizált mondatokkal villogott – írja a pestisracok.hu.


A miniszterelnöki ábrándokat kergető Karácsony Gergelyről az már kiderült, hogy a speciális nyelvtudása nem elegendő ahhoz, hogy angolul tartson sajtótájékoztatókat vagy bonyolítson le politikai tárgyalásokat, de akik emiatt kritizálják Szabó Tímea harcostársát, azok túl magasra teszik a lécet. Karácsony miskolci látogatása során ugyanis kiderült, hogy a miniszterelnök-jelölt jelölt még magyarul sem képes koherens, egymásra épülő gondolatokat megfogalmazó beszédet tartani. Az ellenzék által vezetett miskolci önkormányzat lapjában megjelenő képgaléria tanúsága szerint egy méretes képernyővel felszerelt súgógép segítette Karácsonyt abban, hogy előadja a többek között Orbán Viktortól plagizált programmondatokat.

A teljes cikk ITT olvasható

Kiemelt kép: minap.hu/Mocsári László- képernyőfelvétel