Gyurcsány Ferenc országlásának egyik legsötétebb eseményére emlékezünk ezen a hétvégén.
Tizennyolc éve, 2004. december 5-én egy érvénytelen népszavazás akadályozta meg a határon túli magyarok kettős állampolgárságát. A történtekben hervadhatatlan érdemei voltak a hivatala első hónapjait töltő puccsista miniszterelnöknek, aki azzal riogatott, hogy az igenek győzelme milyen elképesztő terheket róna Magyarországra – egyebek mellett nekünk kellene fedeznünk a kettős állampolgárok szociális ellátását. A demagóg propaganda megtette a hatását. Bár az igenek győztek, a referendum a gyér részvétel miatt eredménytelen lett. Az eredmény óriási csalódást okozott a Trianon sújtotta magyarság számára.
Gyurcsány persze másképpen látta: „Az emberek a felelős hazafiságot választották.”
Az élet utóbb rendet tett, 2010 májusában az új Országgyűlés elsöprő többséggel a határon túliakra szavazott. (A túlmozgásos habzóborász mellett csak hű fegyverhordozója, a kétségbeejtő Molnár Csaba, valamint Szanyi Tibor pohárnok voksolt nemmel.)
Néhány esztendeje érdekes akcióba kezdett Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője. Népszavazási kezdeményezést nyújtott be a Nemzeti Választási Bizottsághoz az alábbi szöveggel: „Egyetért-e Ön azzal, hogy ne szavazhasson az, aki Magyarország miniszterelnökeként a magyar állampolgárokat megverette, a határon túli magyarok ellen buzdított, és nem viselte ennek következményét?” Bencsik hozzátette, kezdeményezésének hangvétele alighanem ismerős lehet, hiszen az egy korábbi, a Gyurcsány-párthoz köthető beadvány átdolgozása, s így hangzott: „Egyetért-e Ön azzal, hogy ne szavazhassanak azok, akik soha nem éltek Magyarországon, és nem viselik a szavazatuk következményeit?” – Ez egy fricska volt a részemről, nem kirekeszteni, csak kifigurázni akartam Gyurcsányt. Nem árt minél többet szembesíteni őket azzal, hogy milyen kisstílű alakok. Erre találtam ki ezt a kezdeményezést. – Bencsik András szerint a DK egyfolytában a nemzet széthúzására játszik az összefogás helyett. Márpedig jól tudjuk, az a nemzet, amelyik széthúz, az erőtlenné válik, nagy feladatok elvégzésére képtelen lesz.
A főszerkesztő logikája csak annyiban sántított, hogy ő úgy spekulált, egy egészséges lelkivilágú ember áll vele szemben, nem pedig egy velejéig romlott, hazafiatlan anyaszomorító, akinél teljesen reménytelen arra építeni, hogy egyszer csak tudatára ébred mindennek, elszégyelli magát, majd lehajtott fejjel, pironkodva bocsánatot kér a nemzettől. (Ugyan, András! Még hogy Gyurcsány magába száll? A fölkent, túlbérmálkozott Fletó? Arra aztán várhatunk. Ahogyan arra is, hogy egyszer majd szembeköpi magát a tükör előtt.)
Bár a népszavazási kezdeményezés elbukott, Bencsik remélte, hogy a DK-vezér legalább elszégyelli magát. „Persze nagyon nem lepett meg, hogy nem így történt. De engem a legkevésbé Gyurcsány Ferenc érdekel. Csupán azt akartam elérni, hogy végre fény derüljön ezekre az alattomos akciókra.”
(Kis színes. Jól jellemzi a szemkilövőhegyi ember „támogatottságát”, hogy egy ízben még a masszívan kriptokommunista 168 Óra is felhívta a figyelmét, kapjon már a fejéhez, és vegye észre, éppen eleget veszített azon, hogy rendszeresen a határon túli magyarságba törli a lábát. Nem kellene tovább folytatnia ezt a szégyenkampányt, hiszen szektás mamelukjain kívül már mindenkit elundorított magától. Stimmel.)
Az egész időközben attól lett igazán érdekes, hogy a 2015-ben megkezdődött migrációs jövés-menés óta valamelyest módosult Gyurcsány hozzáállása. „Finomított rajta.” Immár úgy látja, hogy a déli határainknál tolongó egzotikus embereket például minden további nélkül be lehet, sőt be kell engedni az országba. Mi az hogy! Nagyon is! (Egy ízben csókosainak kíséretében lement hozzájuk a déli határra, fotók is készültek róla a kerítésnél. Remek képek voltak: Gyurcsány és a rácsok…)
Vajon idén megünnepli-e 2004-es „diadalát” Gyurcsány? Majdnem úgy tettem fel a kérdést: fölnyit-e ma egy flaskát Láriferi? Naná, hogy fölnyit… Ehhez neki december ötödike sem kell.
Kiemelt kép: MH
