Folyamatosan amortizálódik Budapest infrastruktúrája, ami a költségvetési számok tükrében egyáltalán nem meglepő: míg korábban volt olyan év, amikor a 25 milliárdot is elérte az út- és hídfelújításokra elkülönített összeg, idén mindössze 1,9 milliárd forintot találtunk betervezve a főváros büdzséjébe, ez nagyjából feleannyi, mint amennyit a városháza tatarozására költene a Karácsony Gergely vezette önkormányzat – erről írt a vg.hu.

Nem kis bosszúságban van részük a fővárosban napi szinten autóval közlekedőknek, az agyonkátyúzott, repedezett aszfaltú útburkolat vagy a pusztuló felüljárók amellett, hogy városképileg sem nyújtanak esztétikus látványt, az autók műszaki élettartamát is alaposan megrövidítik – olvasható a vg.hu portálon.

Mindez nem véletlen, a városháza ugyanis évről évre egyre kevesebbet költ út- és hídfelújításokra: a korábban rendelkezésre álló 20 milliárd forint körüli összeg már a múlté, idén mindössze 1,9 milliárd forint lett a főváros költségvetésébe betervezve különböző jogcímeken, ez, mondani sem kell, egy 1,7 milliós világvároshoz egészen méltatlan.

Már az is jelzésértékű volt, amikor tavaly decemberben Karácsony Gergely főpolgármester szövetségese, Szaniszló Sándor úgy döntött, nem vár tovább a fővárosra, és a 18. kerület saját zsebből hozza rendbe az egyébként budapesti kezelésében lévő Üllői utat. Szaniszló Sándor egyenesen úgy fogalmazott: „Egyetlen vasat sem fogunk kapni a Fővárosi Önkormányzattól, ezt tudnia kell mindenkinek, nagyon-nagyon sokszor lepattantunk már erről.”

Mindenesetre van, amire találtak pénzt, a városháza energetikai korszerűsítésére például 3,6 milliárd forintot szánnak idén. Pedig a jelenlegi városvezetés megválasztásakor sokan bizakodhattak, hogy prioritás lesz az infrastruktúra karbantartása, Tüttő Kata főpolgármester-helyettes 2020 őszén még arról beszélt, hogy az önkormányzatnak 100 milliárd forintot kell(ene) költenie a hidak felújítására, és persze nem felejtette el megjegyezni, hogy a mulasztás Tarlós István felelőssége, mivel Budapest „az elmúlt kilenc évben a szükséges összeg tizedét költötte a hidakra, felüljárókra”.

Csakhogy a korábbi főpolgármester alatt a főváros nagyságrendileg többet költött útfelújításra, alig volt olyan év, amikor ne jutott volna legalább 20 milliárd forint erre a célra, mindezt úgy, hogy a mainál jóval kisebb bevételből kellett kigazdálkodnia.

A Demokrata/VG teljes cikke itt olvasható.

Kép:  Kallus György