Ketten maradtunk a béke pártján, a Vatikán és Magyarország. A társaságra nem lehet panaszunk, de komoly következményekre kell számítanunk” – jelentette ki évértékelőjében Orbán Viktor.

Egyelőre hivatalos megerősítés nem érkezett arra, hogy valóban létezik egy, a pápa által összeállított béketerv, de a nyilatkozatok alapján felvázolható a Szentszék álláspontja.

De miben is áll a Szentszék béketerve? Konkrétumokat nem tudunk mondani, csak Leonyid Szevasztyjanovnak, az orosz ortodox Óhitűek Világszövetségének a katolikus egyházfővel levelezésben álló elnökének beszámolóira tudunk hagyatkozni, amit érdemes forráskritikával kezelni.  Szevasztyjanov a RIA Novosztyi hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy a katolikus egyházfő összeállított egy, az orosz–ukrán rendezésre vonatkozó tervet.

Szerinte a szentszéki kezdeményezés tartalmazza azt a tézist, miszerint minden konfliktusban egyenlően felelős minden fél. A tervvel a cél a hosszú és igazságos béke, és ezek garanciája a befogadás, a másik kultúrájának és nyelvének tisztelete, valamint az együttműködés minden fél között. Elsődleges az emberi élet és az egészség megőrzése.

Ezen felül kiemelten fontos, hogy kívülálló országok ne vegyenek részt a konfliktusban részes felek fegyverrel való ellátásában. Szevasztyjanov szerint a pápa a Vatikánt javasolja a béketárgyalások helyszínéül, mivel Róma a béke városa.

Ugyan egyelőre a pápai hivatalok részéről nem érkezett megerősítés arra vonatkozóan, hogy valóban van egy, a szentatya által jegyzett béketerv, a Vatikán vezetéséhez közel állók által tett nyilatkozatok alapján a fenti alapelvek és azokon túlmenő nézetek felvázolhatók, írja a témának hosszabb cikket szentelő Magyar Nemzet.

Ferenc pápa 2022 decemberében egy Úrangyala imádságon maga hangsúlyozta a területi épség elsődlegességét: bírálta a Moszkva által az oroszok által megszállt övezetekben a területi annexiókat, a két népköztársaság elcsatolását. A pápa továbbá az imádság keretében arra kérte mindkét elnököt, hogy hagyják abba az erőszakot, és legyenek nyitottak a békéről szóló tárgyalásokra. Idézünk:

„A napokban ukrán parlamenti képviselők küldöttsége érkezett, és itt a Vatikánban is találkoztak. A kijevi nunciuson és az ukrán szentszéki nagyköveten keresztül tartjuk a kapcsolatot. Ami az orosz felet illeti, van egy nunciusunk Moszkvában, és az itteni szentszéki orosz nagykövet révén valósul meg a kapcsolattartás.”

Forrás: Mandiner

Szerző: Kohán Mátyás

Kép: MTI/EPA