Nem hagyjuk, hogy bárki belesodorjon minket a háborúba, továbbra is tűzszünetet és béketárgyalásokat szorgalmazunk – reagált Paczolay Máté külügyi szóvivő az ukrán külügyminiszter-helyettes azon nyilatkozatára, amely szerint „Magyarország támogatja az ukrán nemzet elpusztítását”.

Paczolay Máté közleményében a nyilatkozatról úgy fogalmazott, hogy az

egy nyilvánvaló provokáció, ráadásul minősíthetetlen stílusban. Nem hagyjuk, hogy bárki belesodorjon minket a háborúba, továbbra is tűzszünetet és béketárgyalásokat szorgalmazunk.

Jevhen Perebijnisz ukrán külügyminiszter-helyettes a szlovák SME Svetnek adott interjúban Magyarországgal kapcsolatban azt mondta: azzal, hogy Magyarország blokkolja a szankciókat, közvetlenül segíti Oroszországot.

csalódottak Magyarország hozzáállása miatt.

Erre példaként a többi között az Ukrajna–NATO bizottság ülésének blokkolását, valamint a szankciókkal kapcsolatos kritikus megnyilvánulásokat említette.

 

Korábbi hírünk:

Újabb durva vád Ukrajnából: Magyarország támogatja az ukrán nemzet megsemmisítését

 

 

Csalódásnak nevezte Magyarország álláspontját, miszerint a békéhez az az út, hogy Ukrajnának fel kell hagynia az ellenállással Oroszországgal szemben. Az ukrán külügyminiszter-helyettes szerint Vlagyimir Putyin célja „egész Ukrajna megszállása és az ukrán nemzet elpusztítása”. „Ez azt jelenti, hogy Magyarország támogatja az ukrán nemzet elpusztítását” – hangoztatta Jevhen Perebijnisz a szlovák SME Svetnek.

Forrás: magyarnemzet.hu

Nyitó kép forrása: MTI/AP/Vadim Ghirda