Az orosz elnök ellen kiadott hágai elfogatóparancs minden ICC-tagállamot kötelez, így Magyarországot is. Hazánk nagy bajban lenne, ha ide menekülne Putyin. 

A letartóztatási kötelezettség az ICC-tagállamokat kötelezi, így Putyin elhagyhatja ugyan Oroszországot, de ha olyan országba megy, ami tagja az ICC-nek, a letartóztatás réme fenyegeti – mondta a Mandinernek Varga Réka nemzetközi jogász, a Nemzetközi Közszolgálati Egyetem dékánja.

Mint rámutatott, azoknak az államoknak, amelyek tagjai az ICC-nek, le kell tartóztatniuk és át kell adniuk az ICC-nek az orosz elnököt. Amelyek nem tagjai ennek, azokat az elfogatóparancs sem kötelezi. Az a különös helyzet adódott tehát, hogy az orosz elnök számára az egyik ilyen – a szóban forgó elfogatóparancs szempontjából – biztonságos állam most, ebben a tekintetben az Egyesült Államok – tette hozzá a nemzetközi jogász. Merthogy

az USA nem részese a római statútumnak, sőt, egyébként elég nagy ellenzője.

Ettől függetlenül, ha az Egyesült Államokban lenne egy másik eljárás Putyin ellen, az egy másik kérdés, más jogalap miatt letartóztathatják, de az ICC által kiadott elfogatóparancs rájuk nézve nem érvényes.

Az ICC-nek egyébként Magyarország is tagja, tehát elméletileg hazánkat is érinti ez a nemzetközi jogi kötelezettség, vagyis, ha ide jönne Putyin, akkor le kellene őt tartóztatni az elfogatóparancs értelmében. De itt jön a csavar a történetben, ugyanis Magyarország nem hirdette ki a római statútumot, vagyis hazánk ezt a letartóztatást nem tudná foganatosítani – hívta fel a figyelmet Varga Réka. Ez azt jelenti, hogy fennáll hazánkkal szemben a nemzetközi jogi kötelezettség, hiszen részesei vagyunk a római statútumnak, de Magyarország jogrendszere olyan, hogy minden nemzetközi szerződést ki kell hirdetni a Magyar Közlönyben, csak így lesz ugyanis érvényesíthető. Mint a dékán rámutatott, ez a kihirdetés nem történt meg Magyarországon, vagyis

az a „faramuci helyzet állt elő, hogy Magyarország a kihirdetés elmaradása miatt nem tudná letartóztatni Putyint, de a nemzetközi jog megkövetelheti”. Vagyis a nemzetközi jog nem törődik azzal, hogy mi kihirdettük-e vagy sem.

Mint arról a Mandiner is beszámolt, háborús bűncselekményekért viselt feltételezett felelőssége miatt a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) pénteken elfogatóparancsot adott ki Vlagyimir Putyin orosz elnök ellen. Joe Biden erre reagálva kijelentette, hogy Vlagyimir Putyin „egyértelműen háborús bűnöket követett el”, ezért a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) döntése elfogatóparancs kiadásáról szóló döntése jogos. Azt is mondta, hogy bár a parancs „indokolt”, nemzetközileg ők sem ismerik el – írja a Guardian.

A lap hozzátette, hogy

az USA elnöke úgy tette a fenti kijelentést, hogy országa nem tagja – és egyébként Oroszország sem – a Nemzetközi Büntetőbíróságnak, és korábban nem is működött azzal együtt.

Biden tehát olyan bíróságot dicsér, amelynek döntéseit az Egyesült Államok magára nézve nem fogadja el érvényesnek. Igazi kettős mérce, mert ha érvényesnek tekintenék, az ifjabb Bush és a Tony Blair ellen is eljárás indult volna, hiszen hazugságokra alapozva indították el az iraki háborút.

Civilek Info: Nem értem igazán és gyakran értetlenkedem emiatt. A Vietnámban, Irakban, Chilében, Jugoszláviában, az Arab Tavasz idején meggyilkolt gyerekek százezrei miatt a nemzetközi bíróság nem adott ki elfogatóparancsot egyetlen amerikai elnök ellen sem. Persze hiába is adott volna, úgysem lehetett volna ezt az USA-ban sem érvényesíteni. Na most az elhurcolt gyerekek miatt büntetnék Putyinékat, aki arra hivatkoznak, hogy a háború szörnyűségei elől menekítették a gyerekeket. Persze lehet ezt gyermekrablásnak minősíteni akkor, ha a szülők mindebbe nem egyeztek bele, vagy sajnos már nem volt senki, aki beleegyezzen, mert meghaltak. Megölték őket, elestek a harcmezőn, vagy ráomlott addig békés otthonuk vagy netán őket is deportálták. Nyilván nem az a cél – bár persze ebben a kaotikus háborúban és korban nem kizárható -, hogy janicsároknak szeretnék kiképezni őket. (Most a háremhölgyeket hagyjuk, ne száguldjon ennyire a középkorba a fantázia!) 

Most komolyan! A rossz-Putyin bátran konflisozhat New Yorban, sétálgathat a kínai nagyfal árnyékában, vagy Jeruzsálemben a Fájdalmak útján, vagy akár még 40 ENSZ tagállam bármelyikében is, anélkül, hogy a hágai törvényszék letartóztatná? Persze Nyugat-Európába sem mehetne tárgyalni a békéről, de ez a veszély nem is fenyegeti, tudniillik épp a minap hangzott el, hogy Biden és nyugati szövetségesei nem akarnak sem tűzszünetet, sem békét. Meg akarják nyerni a háborút és szét akarják zúzni Oroszországot. Mindezt úgy, hogy más…verik a csalánt és hullanak az ukrán szülők és menekítik/vagy rabolják? gyerekeiket.

Forrás: Aleteia.org

Forrás: Aleteia.org/Wikipédia

Talán emlékeznek a vietnámi kislányra, aki kétségbeesve futott a napalm-szőnyegbombázás idején az úton. Ma Amerikában él és a The Girl in the Picture címmel megjelent önéletrajzában azt írta: „A megbocsátás megszabadított a gyűlölettől. A testem ma is tele van sebhelyekkel, szinte mindennap vannak erős fájdalmaim, de a szívem megtisztult. A napalm nagyon erős, de a hit, a megbocsátás, a szeretet sokkal erősebb. Nem lenne többé háború, ha mindenki megtanulna együtt élni másokkal, igaz szeretettel, reménnyel, megbocsátással. Ha az a kislány a fényképen meg tudta tenni, tegyétek fel magatoknak a kérdést: »Meg tudom tenni én is?«”

Kedves Biden, szövetségesei, Volodimír és Vlagyimír! Ti meg tudjátok-e tenni?

Forrás: Mandiner.hu

Kiemelt kép: Francisco Seco