Ron DeSantis floridai kormányzó nem hagyta szó nélkül az Egyesült Államok elnökének mondatait, aki amellett tette le a voksát egy interjúban, hogy szövetségi szinten kellene engedélyezni a nemváltó műtéteket – írja a Christian Post.

Joe Biden bár nem fejtette ki, hogy pontosan mely törvényekre gondolt, amikor azt mondta, hogy „bűnösek” azok a jogszabályok, amelyek a transz identitású „gyerekekre vonatkoznak, akiknek ezekkel a regresszív állami törvényekkel kell szembe nézniük”, de korábban Florida olyan törvényt fogadott el, amely megtiltja, hogy transz férfi sportolók női sportcsapatokban versenyezzenek, a floridai orvosi kamara pedig tiltja a hormonális szereket és az nemváltó műtéteket fiatalok számára.

Biden azt javasolta, hogy a szövetségi kormány hozzon olyan törvényt, amely megtiltja az államoknak, hogy önállóan szabályozzák ezeket a területeket. DeSantis a Twitteren vágott vissza, és azt írta:

„nem »bűn« megtiltani a kiskorúak csonkítását. Nem elfogadható, hogy a szövetségi kormányzat előírhassa, hogy az olyan eljárásokat, mint a nemváltoztató műtétek, kötelezővé tegyék a gyerekeknek”.

A visszafordíthatatlan nemváltoztató műtétek kegyetlensége miatti aggodalom az egyik oka annak, hogy

Florida és hét másik állam törvényt hozott a kísérleti eljárások betiltására.

A pubertásblokkolók és a hormonok, amelyeket gyakran írnak fel a nemükkel kapcsolatos zavartságukat kifejező gyermekeknek, hosszú távon is káros hatással vannak a betegek mentális, fizikai és érzelmi egészségére.

A közvélemény-kutatások következetesen azt mutatják, hogy az amerikaiak többsége támogatja a kiskorúak nemváltoztatási eljárásainak betiltását. A Rasmussen Reports múlt hónapban közzétett felmérése 58%-os támogatottságot mért „a kiskorúakon végzett nemváltoztató műtéteket illegálissá tevő jogszabályok” mellett, míg 34% nemet mondott az ilyen törvényekre.
hirdetés

Egy hétfőn közzétett felmérés szerint az amerikaiak 59%-a egyetértett azzal, hogy „a gyógyszeripari cégeknek és orvosoknak, akik pubertásgátlókat és hormonokat népszerűsítenek kiskorúak számára, jogi felelősséget kellene vállalniuk az esetlegesen fellépő káros mellékhatásokért”.

Forrás: vasárnap.hu

(Címlapkép forrás: EPA/Cristobal Herrera-Ulashkevich)