Romániában nem működik a jogállamiság, egy jogállami társadalomban nem lehet, hogy az igazság szerencse- és személyfüggő legyen – jelentette ki Markó Attila, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) volt kisebbségügyi államtitkára, a bukaresti restitúciós bizottság korábbi tagja hétfőn Sepsiszentgyörgyön tartott sajtótájékoztatóján.

Markó Attila nyolc és fél év után tért vissza Erdélybe, miután az ellene indult öt perből az utolsóban is felmentették a vádak alól. Az elmúlt években Magyarországon élő politikus hétfőn Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester és Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök társaságában állt ki az újságírók elé.

„Mi mindig is tudtuk, hogy Markó Attila ártatlan” – jelentetti ki Antal Árpád „történelmi pillanatnak” nevezve a találkozót. Hozzátette, hogy 15 éve, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatását megtámadó Mikó-per elindulásakor is tudták ezt, ahogy akkor is, amikor Markó Attilára kiszabták az első perben a három és fél év börtönbüntetést.

„Nyolc és fél évnek kellett eltelnie, hogy a román állam is kimondja azt, hogy Markó Attila ártatlan”

– mutatott rá a sepsiszentgyörgyi elöljáró.

Tamás Sándor úgy fogalmazott:

„Románia egy kirakatország”, és Markó Attila „ártatlan áldozata a román mélyállamnak”.

Arra emlékeztetett, hogy Románia a NATO- és Európai Uniós csatlakozás előtt komoly lépéseket tett a visszaszolgáltatások terén a restitutio in integrum (előző állapotba való visszahelyezés) elvét követve. Ebben az időszakban több mint 110 egyházi ingatlant, számos közösségi ingatlant, jelentős erdőterületeket szolgáltattak vissza – idézte fel.

A 2007-es EU-csatlakozás után egyből leállt a folyamat, és „kerestek egy erős szimbolikus ügyet” az ellensúlyozására

– mondta Tamás Sándor a Mikó-kollégiumra utalva. Hozzátette: Erdély-szerte vannak jelképes épületek – a gyulafehérvári Batthyaneum, a nagyváradi pénzügyi palota, vagy a marosvásárhelyi katolikus iskola főépülete – amelyek restitúcióját peres úton akadályozták meg, és az erdővisszaszolgáltatások is leálltak, a nemesi családoknak, közbirtokosságoknak visszaszolgáltatott kiterjedt erdőterületek restitúcióját a korrupcióellenes ügyészség (DNA) vizsgálja.

Románia addig tett eleget a restitúciós igényeknek, amíg sikerült felvételt nyernie a nemzetközi szervezetekbe, utána bírósági úton visszafordította a folyamatot, és Markó Attila is ennek az áldozata

– mondta Tamás Sándor.

Markó Attila elmondta: az elmúlt 15 év – amelyből 8,5 évet magyarországi emigrációban töltött -, nagy törést okozott az ő és felesége életében. Köszönetet mondott barátainak a támogatásért, és megköszönte Semjén Zsolt miniszterelnökhelyettesnek a védelmet, valamint Brendus Rékának, a nemzetpolitikai államtitkárság főosztályvezetőjének a támogatását, hogy tartotta bennük a lelket, „intézte apró-cseprő ügyeiket”.

Emlékeztetett, hogy öt kárpótlási ügyben indult teljeskörű bírósági eljárás ellene, és ügyvéd nélkül nyert. A román igazságszolgáltatás helyzete is hozzájárult a győzelméhez – mondta -, mivel szerinte 2018-ig a román titkosszolgálat diktált a bíróságokon, de utána „előkerültek azok a bírák is, akik a jog szerint döntenek, és nem a parancs szerint”.

Mint mesélte, budapesti munkája is „hazakötötte”, Erdéllyel kapcsolatos ügyekben segített „háttéranyagokkal” a magyar kormánynak. Terveiről elmondta: közösségi szolgálatra vállalkozik, és úgy vélte, „újra fel kellene fedezni” a jogász Mikó Imre, vagy a püspök Márton Áron-féle közösségi politizálást, szolgálatot. Felidézte: 2014. novemberében hagyta el Erdélyt, de 2021 januárjában megszűnt a körözés ellene, a következő időszakban a rehabilitálását fogja kérni, valamint a javaira kivetett vagyonzár feloldását.

Markó Attilát április 27-én az utolsó perben is jogerősen felmentette a román legfelsőbb bíróság a korrupcióellenes ügyészség vádjai alól. A DNA azzal vádolta, hogy a restitúciós hatóság kártérítési bizottságának tagjaként beosztásával visszaélve hozzájárult a román állam megkárosításához. Az RMDSZ volt tisztségviselőjét a további négy, hasonló korrupciós perben is jogerősen felmentették, így az ellene indított valamennyi bírósági ügy lezárult.

Április 28-án tért haza Erdélybe, és másnap Temesváron felszólalt az RMDSZ 16. kongresszusán.

MTI