Amit a 444 kistestvére, a Lakmusz csinál, azt bizonyosan nem tekinthetjük tényellenőrzésnek.

Nehéz dolog a tényellenőrzés, hát még milyen nehéz a tényellenőrök dolga. Hiszen már az is vita tárgya lehet, mi is az a tény. Olyannyira, hogy egyenesen üldözni kell a tényeket, ha le akarjuk ellenőrizni őket. Mert legszűkebb értelemben a tény adott empirikus ismertetőjegyek együttállása, például az, hogy: „A Nap keleten kel.” Ez tény, de mint ilyen, könnyű is leellenőrizni, bárki megteheti, így nincs is nagy sportértéke.

Ezen a vonalon haladva vált híressé például egy ismeretterjesztő sorozat, amelynek kifejezett célja volt, hogy ismert „mítoszokat” cáfol meg, vagy esetleg bizonyít. Az egyik epizódban például azt vizsgálták, hogy vajon működhetett-e az a módszer, amellyel Arkhimédész távolból, tükrök segítésével felgyújtotta a Szirakuzára támadó hajókat. A leírások alapján rekonstruálták az egykori feltaláló szerkezetét, s megállapították, az bizonyára nem működött, eredetileg másról lehetett szó. Azért még ebben az esetben is felmerülhet a kérdés, vajon helyesen építették-e meg a szerkezetet, de látva a befektetett energiát és alaposságot, hajlamosak vagyunk hinni a végeredménynek.

A fenti példához képest

sokkal kilátástalanabb a helyzet, ha nem természeti tények, hanem emberek által létrehozott konstrukciók, fogalmak ellenőrzését tűzi ki célul egy tényellenőr.

Az emberi konstrukciók ugyanis nem olyan zártak, lehatárolhatóak, mint egy természeti jelenség. Ezek tartalma korról korra változik, többféleképpen lehet értelmezni őket, s még csak azt sem lehet feltétlenül mondani, hogy egyik értelmezés szükségképpen érvénytelenít egy másikat. Itt ellenőrzésnek nem igazán van helye, ha valaki körültekintően akar eljárni, akkor esetleg összemérheti az egyes magyarázatok meggyőzőerejét, kimutathatja, miként alakult a fogalom a maga történetiségében stb., ezzel adva átfogó és megalapozott képet egy bonyolult kérdésről.

Éppen ellenkezőleg jártak el a 444 tényellenőrei, a Lakmusz blog szerzői, amikor kijelentették, hogy a CPAC-en tartott beszédében a magyar kormányfő „engedményeket tett” a történelmei tényeknek, hiszen a nemzetek csak a 19. században jöttek létre. Ahogyan ők fogalmaztak, a nemzet fogalma „a hosszú 19. század terméke”.

Mindezen megállapítás csak akkor igaz, ha minden tekintetben és szigorúan lehatároltan (kvázi dologiasítva azt, ami nem dolog) azt értjük a nemzet fogalmán, amit mi ma értünk alatta. De vajon komolyan gondolhatjuk-e, hogy amikor a nemzet eszméje megjelent, annak semmilyen előzménye ne lett volna? Ez természetesen lehetetlen, hiszen minden emberi konstrukció, úgy a nemzet eszméje is illeszkedik az adott korhoz, jelentéstartalma folyamatosan változik.

Az úgynevezett hatástörténeti és/vagy fogalomtörténeti vizsgálatok éppen erre a körülményre reflektálnak, s igyekeznek felfejteni, mit jelentett egy adott fogalom egy adott korban, s hogyan viszonyul az a fogalom vagy eszme a mai jelentéséhez. Ezek alapján nem meglepő, hogy

akad olyan tudományos irányzat, amely jóval korábbra datálja a nemzet eszméjét.

Létezik például a perennializmus vagy más néven primordializmus. Ez a megközelítés azt állítja, hogy a nemzetek időtlen létezők. A nemzet egy olyan közösségi forma, amely már a középkorban, vagy akár annál korábban, az antikvitásban is létezett. Az irányzat egyik képviselője, a neves brit kutató, Anthony D. Smith például – kidolgozott érvek mentén – elveti nemzetek modern eredetére vonatkozó – Lakmusz által is preferált – tézist. Ugyancsak mostohán bánik a baloldali „tényblog” a vérszerződés történetével is.

Pedig épp a perennialista eméletek szerint a vérségi kötelék szimbolikus kifejezése jelenti egy nemzet születését. S hogy vajon megtörtént-e szimbolikus aktus? Erre vonatkozóan Eckhart Ferenc ezt írja: „A vérelegyítés tényében azonban Anonymus bizonyára történeti valóságon alapuló hagyományt örökített meg.” Persze nem voltunk ott, a tényeket leellenőrizni a szó szoros értelmében lehetetlen.

Mindez nemcsak azért érdekes, mert a tényellenőrzés olyan nagy divat lett a baloldali médiumokban, annak ellenére, hogy az esetek többségében ennek a politikai adok-kapokon túl semmi értelme sincs. De ez a példa jól megmutat valamit a tények, az ember által alkotott fogalmak és a tudományos elméletetek természetéről is.

Az empirikus tényeknek jól körülhatárolható jellemzői vannak, szemben az ember alkotta fogalmakkal, amelyek jelentése időről-időre változhat és változik is.

A természettudomány és társadalomtudomány viszont nem tényeket állít elő vagy tényeket cáfol meg (ez elve értelmetlen), hanem a tudomány világában tényeket magyarázó elméletek versenyeznek egymással. Ezek különböző magyarázó erővel bírnak, de az bizonyos: Az elméleteket a tények megcáfolhatják, de az elméletek nem cáfolhatnak meg tényeket.

Amit tehát a Lakmusz csinál, azaz hogy egy elméletet tényként tálal, s ezen összemosás mentén akar megcáfolni egy rivális elméletet, úgy, hogy egyébként közben tudomást sem vesz a mellette szóló érvekről és tényekről, mind fogalmilag, mind módszertanilag hibás eljárás. Sokkal inkább tűnik a tények üldözésének.

Olyan üldözésnek, amelyet nem a megismerés vágya vezérel, hanem azok eltörlésének vágya. Ennél fogva bizonyosan nem tekinthetjük tényellenőrzésnek. Jelentsen ez a szó bármit is.

Mandiner

Kiemelt kép: MH