Megszűnik az ásott és fúrt, valamint mezőgazdasági öntözésre használt kutak bejelentési kötelezettsége, valamint az engedélyeztetésre sem lesz szükség. Már az Országgyűlés előtt van az engedélyeztetés szabályainak módosításáról szóló indítvány.

Pintér Sándor benyújtotta a parlamentnek azt a törvényjavaslatot, amely mentesíti az engedélyezési kötelezettség alól a 2024. január 1. előtt engedély nélkül létesített, ötven méternél nem mélyebb és vízzáró réteget nem érintő háztartási kutakat – írja a Hvg.hu. Továbbra is kell engedély ugyanakkor az új kutak létesítéséhez.

A vízgazdálkodási törvény módosításáról szóló törvénytervezetet május 10-ig lehetett véleményezni. A javaslat a vízkészletvédelmi szempontból védendő területek országtérképe alapján fő szabályként előírja, hogy az ötven méternél nem mélyebb és az első vízzáró réteget nem érintő háztartási kutak a vízügyi hatóságnak történő bejelentéssel létesíthetők, üzemeltethetők és szüntethetők meg. Csakhogy a tervezet megkülönbözteti a vízkészletvédelmi szempontból kockázatot nem jelentő területeket is, amelyek esetében

szükségtelennek tartja a háztartási kutak engedélyezési kötelezettségének fenntartását.

Az indoklás szerint az ilyen kutak nem okoznak számottevő környezeti hatást, nem veszélyeztetik sem az ivóvízellátást biztosító jelenlegi, sem a távlati vízbázisok jó minőségét, sem pedig az azokból történő vízkivételt. Ebből adódóan a 2024. január 1. előtt engedély nélkül létesített, ötven méternél nem mélyebb és az első vízzáró réteget nem érintő háztartási és mezőgazdasági öntözési célú kutakat a törvényjavaslat teljeskörűen mentesíti az engedélyezési kötelezettség alól, és ezeket jogszerűen létesítettnek tekinti.

Forrás: Magyar Nemzet

Borítókép: illusztráció (Fotó: MTI/EPA/Narendra Sresztha)