Közel 135 millió forint értékű adományt juttattak el kis- és nagyvállalkozások a mélyszegénységben élő gyermekekhez az Örökbe fogadok egy ovit! mozgalmon keresztül. A kezdeményezéshez csatlakozó közel 6500 magánszemély által pedig ezer tonnányi ruha-, valamint játékadomány került célzottan 46 000 rászoruló gyermekhez.

Kis csapat, nagy érték. A 2020-ban indult Örökbe fogadok egy ovit! mozgalmat (OFEO) működtető maroknyi csapat, a civil szektorban is alacsonynak mondható, évi átlag 3,3 millió forintos egyesületi működési költséggel közvetített 150 ezer darab – tusfürdőt, sampont, szappant, fogkrémet, mosószert több mint 118 millió forint értékben a Henkel Kft. által 44180 hátrányos helyzetű gyereknek.

4 milió forintot összegyűjtve 1100 olyan ovis kirándulását finanszírozta az egyesület, akik korábban nem lépték át a falu határát. De 4 millió forint értékben kaptak a gyerekek készségfejlesztő könyveket a L”Harmattan Kiadótól. A 2 millió forintos IKEA pénzadományt gyermek- és anyaotthonok bútoraira költötte az egyesület. 1000 mélyszegénységben élő gyermek számára elegendő tetűirtót pedig a Florin Zrt. által kaptak az óvodák.

Milliós értékben kaptak a rászoruló ovisok Jordan fogkeféket, valamint játékokat a Cewe Magyarország Kft.-től, a Vesta Home Kft.-től és további több száz cégtől, amelyek közvetlenül a gyerekeknek nyújtottak segítő kezet.

Az Örökbe Fogadok Egyesület az szja 1% gyűjtésével további több tízezer gyermeket tud segíteni.

MTI

Fotó: Örökbe fogadok egy ovit! Facebook