Hétvégén a néptánc és népzenei kavalkád uralta a komáromi Tiszti pavilont. A Táncfórum – Szlovákiai Magyar Néptáncosok Szakmai Egyesülete ötödik alkalommal szervezte meg a Szlovákiai Magyar Táncháztalálkozót. A jeles fórum igazán gazdag programmal várta a folklór iránt érdeklődő közönséget.

A két nap során a Táncfórum szinte összes tagja, felvidéki néptánccsoportja kis bemutatót tartott a helyszínen. Mindemellett nívódíjas műsoron és Táncfórum gálán léptek fel az egyes néptánccsoprtok, együttesek.

A Tiszti pavilon dísztermében szombaton néptáncoktatás folyt a legkiválóbbak irányítása mellett. Délelőtt a legkisebbek Ringató foglalkozáson vehettek részt.

A Tiszti pavilon udvarán egész nap zajlott csodás kézműves termékeivel a felvidéki és anyaországi kézművesek vására. Az udvar egy szegletében népi játékokat próbálhattak ki. Nem maradhatott el a kézműves foglalkozás sem.

A Folkudvar szintúgy egész nap színes programokat kínált a szabadtéri színpadon. A Hagyományok Háza Hálózat – Szlovákia  élő népzenei szögletet alakított ki Folkszöglet néven, ahol a felvidéki népzenészek, fiatalokból álló zenekarok és bandák húzták a talpalávalót. Korpás Éva lemezbemutató koncertje is befért a sűrű programba.

Forrás: Facebook

Forrás: Facebook

A Táncfórum gálát a Duna Művészegyüttes fellépése követte, s az Antonio Projekt programja zárta az ötödik alkalommal megvalósuló táncháztalálkozót.

Forrás és teljes cikk: Felvidek.ma

Kiemelt kép: /Felvidek.ma/Facebook