A Duna Menti Tavasz 47. állomásához érve május 23-án, kedden kezdetét vette a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ előtti téren a  gyermekszínjátszó együttesek és bábcsoportok országos seregszemléje. „A dél szlovákiai magyar kultúra napjaként is nevezhetnénk az elkövetkező napokat, hiszen a gyerekek jó kedvvel és hangulattal a magyar nyelvet használva adják elő tudásuk legjavát” – köszöntötte a csoportokat Hájos Zoltán, Dunaszerdahely város polgármestere.

Az amatőr színjátszók és bábosok versenyén idén 29 csapat méri össze képességeit május 23-a és május 26-a között.

A megnyitón a hangulatot az Apró Csallóközi gyermek-néptáncegyüttes alapozta meg, akik moldvai táncokat jártak. Az illusztris vendégek között a város elöljáróival együtt jelen volt Forró Krisztián, a Szövetség elnöke, Berényi József, Nagyszombat megye alelnöke.

Ezt követően Bárdos Gyula, a Csemadok elnöke örömét fejezte ki, hogy a járvány után a jó idő áldásával nyithatja meg a mozgalom eme nagyszerű alkalmát. Mint hangsúlyozta, a seregszemle által olyan tehetségek nőnek fel, akik tudják, hogy mire jó a játék, az izgalom és a közösségben való élet, ami arra motiválja őket, hogy közösségben együtt dolgozva találják meg a helyüket a magyar nemzet részeiként. “Kívánom, hogy a gyerekek, akik a hét főszereplői, művészi élményekkel és örömmel töltsék meg a várost.”

 „A dél szlovákiai magyar kultúra napjaként is nevezhetnénk az elkövetkező napokat, hiszen a gyerekek jó kedvvel és hangulattal a magyar nyelvet használva adják elő tudásuk legjavát”

– köszöntötte a csoportokat Hájos Zoltán, Dunaszerdahely város polgármestere. A továbbiakban a magyar nyelv fontosságára hívta fel a figyelmet, amely sajátos módon már a színjátszás alatt elkezdődik, elősegítve az identitás megtartását, tovább adva azt a következő generációnak. Majd átadta a város kulcsát Bárdos Gyulának, aki pedig továbbította azt a gyerekeknek.

Fotó: Németh Tímea/Felvidék.ma

Fotó: Németh Tímea/Felvidék.ma

Tapsvihar közepette üdvözölte a jelenlévőket, Berényi József, Nagyszombat megye alelnöke, aki elmondta, hogy fiatal korában ő is előadott a a seregszemlén, ahol a sün szerepét alakította, s eme eszmefuttatással kívánt a részvételhez nagyszerű kedvet.

Takács Ottó, a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet vezetője a Felvidék.ma-nak elmondta,

hogy tavaly 22, míg idén 29 csoport jelentkezett. Reményét fejezte ki, hogy jövőre elérik azt a 40 fős csoport létszámot, ami a járvány előtt volt 2019-ben.

A seregszemlére két-három új csoport jelentkezett, akik újonnan alakultak, ők is próbáltak felzárkózni. A csoportok összetételében Pozsonytól egészen Nagykaposig az egész Felvidék képviselteti magát, hiszen a mátyusföldi, szenci és csallóközi csoportok mellett érkeztek csoportok Gömörből, de Kisgéresről és Királyhelmecről is.

A köszöntők után került sor Lipcsey György alkotásának, a  Duna Menti Tavasz emlékművének megkoszorúzására.

A részletes műsor, további információk és kiemelt kép: felvidek.ma

Szavazzon!

Mit gondol a néptáncról?

  • Fontos (100%, 2 Szavazatok)
  • Nem fontos (0%, 0 Szavazatok)
  • Irreleváns számomra (0%, 0 Szavazatok)

Összes szavazó: 2

Betöltés ... Betöltés ...