Elutasította Cseh Katalin momentumos képviselő sajtó-helyreigazítás iránti fellebbezését is a Fővárosi Ítélőtábla; a bíróság döntése értelmében a baloldali politikus köteles megfizetni a közmédia perköltségét, valamint az eljárási illetéket – közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Sajtó és Marketing Irodája kedden az MTI-vel.

A közleményben azt írták, hogy jogerősen is elbukta a közmédia ellen indított pert a Momentum európai parlamenti képviselője. Cseh Katalin az első fokon eljáró, és szintén a közmédia javára döntő Fővárosi Törvényszék ítéletét kifogásolva fellebbezett, nehezményezve a „Már van gyanúsítottja annak az adócsalási botránynak, amelyben a Momentumos Cseh Katalin is érintett” című, a hirado.hu oldalon megjelent cikkben, valamint az M1 – Híradó Youtube csatornáján elérhető videóban foglaltakat – ismertették.

Hozzátették:

a Fővárosi Ítélőtábla alátámasztottnak találta a közmédia véleményét, miszerint Cseh Katalin érdekeltségébe tartozó cégnél büntető ügyben zajlott nyomozás, amelyben gyanúsítás is történt.

A bírósági döntés értelmében a baloldali politikus, mint felperes köteles megfizetni a teljes perköltséget, vagyis az első- és a másodfokú eljárás költségét is, összesen 444.500 forintot a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt.-nek, valamint az államnak 48.000 forint fellebbezési- és 72.000 forint eljárási illetéket. Az ítélet jogerős, az ellen fellebbezésnek nincs helye – áll a kommünikében.

civilek.info:

Sokszor és sok helyütt elhangzott, sokan leírták már, hogy a globalistákat (leánykori nevükön a bolsevikokat és liberálisokat) csak zavarja a valóság, és íme, erre a botmixeres momentumos újabb példát szolgáltatott. De komolyan, mit gondolhatott? Hiszen tény, hogy nyomozás folyik a Cseh Katalin érdekeltségébe tartozó cégek ellen és tény, hogy gyanúsítottja is van az ügynek. Igaz, hogy állítólag csak egy, de van! Mit lehet ezen pereskedni?

Katalin, aki a korrupció gyanúja ellenére büszkén vonulgatott fel és alá a „tényfeltárónak” hazudott uniós bandában, aki talán még sugdosott is a globalista társulat tagjainak fülébe, hogy milyen hatalmas nálunk a korrupció (ő csak tudja!), szóval ez a nő nem lehet nagy mozilátogató, de még tv-néző sem. Ha az lenne, a nagy klasszikust, A tanú című filmet mindenképpen ismernie kellene, benne az ikonikus jelenettel, amikor a logopédus, Potocsnyi elvtársnő közli a rideg tényt Pelikán József gátőrrel: „A tények makacs dolgok.” Pelikán pösze, Cseh Katalinék ügyében pedig van gyanúsított. Pont.

Persze, ha Cseh Katalinnak van kidobni való 564.500 Ft-ja (ennyit kell összesen befizetnie) és szívesen szórja, hát tegyen úgy, mint az egyszeri rendőr. Az ifjabbak kedvéért: volt idő, amikor a szabálytalankodó autós jogosítványában lyukasztással jelezték, hogy hibázott. Nos, egy hölgy addig rimánkodott a szervnek, míg az megszánta és a lyukhoz odaírta – Ez a lyuk nem lyuk.

Ez a gyanúsított nem gyanúsított? Hát akkor micsoda? Szabadságharcos?

Azért ne nagyon sajnálják ezt a Csehet. Mint uniós képviselő, szép summát tehet zsebre havonta, hiszen köztudott, hogy a havi képviselői járandóság nettó 2,2 millió forint, plusz 1,5 millió költségtérítés (ezzel sem kell elszámolniuk) és 105 ezer forint napidíj, ha éppen Brüsszelben van. Vagyis még sok ilyen, eleve vesztes perre futja neki.

Forrás: MTI

(Címkép: Facebook)